Alig múlt pár hónapja, hogy honi popzenénk koronázatlan királya, Charlie akkorát égett az Eurovíziós dalfesztiválon, s máris itt van nekünk egy válogatás a Fesztiválok legsikeresebb dalaiból - némiképp átdolgozva. Újra hallhatjuk az 50-60-as évek ismert sanzonjait, Domenico Modugno, France Gall, Abba, miegymás. Persze mai sztárok játsszák őket mai hangszerelésben. És éppen ettől válnak jóvá vagy éppen humorossá. És éppen ezért szórakoztatóak.
A címből is kitűnik (trash = szemét), hogy a producerek is poénnak szánták ezt a válogatást. Ezért kaphatott helyet rajta a két magyar származású pornósztár, Eva Henger és Cicciolina duettje, ezért szólnak ezek a dalok úgy, ahogy. France Gall drum and bass-ben, Cliff Richard torzítva, a Volare giccsesen, az Eurovízió szignálja meg technosítva. Mert igazából ezeknek a daloknak a többségét nem is lehet máshogy kezelni, csak poénra véve. Bár egyik laptársunk Modern Talking kritikáját is kikérte magának egy felháborodott rajongó, mert Dieter Bohlenék nemhogy cikik lennének '98-ban, de egyenesen követendőek. Izé.
Szóval lehet, hogy még ezt az albumot is kikérik maguknak jó sokan. Pedig jó.
Kritikán alul: zene
A helsinki zeneakadémián néhány évvel ezelőtt találkozott néhány fiatalember, akik rajongtak a metálzenéért. Épp ezért egyikőjük lakásán néha összegyültek, és kedvenc Metallica-számaikat játszották egymásnak - csellón. Ezt meghallotta egy jófülű producer, és a nagy pénz reményében kiadta.
Valahogy így futhatott be a finn klasszikus zenészekből álló Apocalyptica zenekar, akik dacára hangszerüknek, a csellónak, metálzenekarban akartak játszani. És ez össze is jött nekik. Ötletük, miszerint Metallica slágereket dolgoznak fel négy csellóra, jövedelmezőnek bizonyult, és így megjelenhetett második albumuk is, melyen már nemcsak Metallica dalok kaptak helyet.
A négy cselló mindenképpen érdekes kísérlet és sikeres is. Hasonló próbálkozásokkal szemben ugyanis nagy előnye, hogy hallgatható, vállalható. És őszinte, látszik, hogy nem egy manager találta ki.
Az Inkvizíció-szimfónia a Sepultura dala, de meghallgathatunk néhány Metallica dalt (ezek mennek a zenekarnak a legjobban), és még egy-egy Sepultura, Faith No More és Pantera számot. És vannak saját szerzeményeik is. Igazán nincs mit írnom, a dalok magukért beszélnének - ha hallanátok őket, tehát ha fogékony vagy az új dolgokra (jelen esetben: négy metalista csellista), szerezd be ezt az albumot.
Amikor magyar sikereket
hallgatok, mindig az előadók eredeti változatai járnak az eszemben. Mindig
megpróbálom kitalálni, hogy melyik aktuális sztárt próbálják leutánozni.
Így vagyok ezzel a Hip Hop Boyz esetében is.
Első lemezük után azt gondoltam, ők lesznek az első profi tánczenekar idehaza. A második lemez dalai is jó úton jártak. A harmadik albumot egyenesen kiválónak tartottam, megérdemelt volt a sikere. De.
Most ötödik albumukat adták ki angol nyelven, néhány remixváltozattal kiegészítve. Az 5. számmal ellátott albumot az eddigi legrosszabb, legegyhangúbb albumuknak tartom, éppen ezért rossz húzás erről még több bőrt lehúzni. Szörnyű kiejtés, iszonyúan hangzó szöveg, a zenét meg mintha egy óvodás pötyögte volna össze Casio játékszintetizátorán.
A zenekar és a menedzsment célja az lehetett, hogy angol nyelven robbantsanak nyugat Európában. Az előző (3.) lemez dalaival ez sikerülhetett is volna, ezzel viszont csak lejáratják a magyar könnyűzenét. A remixek pedig nemhogy nem ütik meg az európai mércét, de szintén egy halláskárosult (mert azt nem hallja, hogy bizonyos dallamok nem illenek össze) kisiskolás művei. Ilyen munkáknál jut eszembe az a sokszor lerágott csont, miszerint milyen kár hogy Magyarországon a rockzenekaroknak nincs meg a kellő publicitása satöbbisatöbbi.
Merthogy Magyarországról "technozenekar" nem fog befutni Nyugaton, az hétszentség!