Az InterCom és a MOKÉP bemutatja
a Rabbit Film produkcióját
 

PIZZÁS

Szereplõk:
Kovács-K. András
Kreiter Éva
Incze Ildikó

valamint
Rékasi Károly
Hajdú István
Haumann Péter
Tímár Éva
Détár Enikõ
Szacsvay László
Csisztu Zsuzsa
Dopeman
és még sokan mások

Zene:
Nyers, Quimby, Neo, Sub Bass Monster
Publo Hunny, Dopeman

Art Director:
Kovács-K. András

Operatõr és producer:
Forgács Gábor

Rendezte:
Balogh György
 

 A film rövid története

Pizzás (Kovács-K. András) minden idõk egyik pizzafutára. Óceán övezte Fantázia városban él, és 1968-as Mustangján gördül a pizzákkal. A PIZZÁS 12 rendelés és kiszállítás története. Hõsünk útjai során ismerkedhetünk meg többek közt Ezoo Terikével (Détár Enikõ), Sulf úrral (Rékasi Károly), Fusival (Hajdú István), Pléhboyjal (Király Ákos), Pontos úrral (Szacsvay László), a Mesterrel (Haumann Péter) és a Kutyás hölggyel (Tímár Éva). Belecsöppenünk egy nyár közepi szilveszteri buliba, majd az Óceánban hûsölünk hõsünkkel. Közben a pizzériában û az Ott, ahol te pizzázóban û szövõdnek az érzelmi szálak, mert megérkezik Mannácska (Kreiter Éva), az újonc, aki a tulajdonosnõ, Emancika (Incze Ildikó) unokahúga. Pizzás és társa, Puttó (Bernáth Dénes) is a maga módján startol a lányra. Van-e happy end, és mi az összefüggés a 12 történet között? A válasz már kés(z)ül ebben az ínycsiklandozóan illatozó vígjátékban.
A napfénytõl sugárzó, ötletdús látványvilágban a legfrissebb magyar zenéket szellemes dialógusok és vígjátéki fordulatok váltják. A PIZZÁS városi road movie, 35mm-re forgatott mozgó képregény, be nem vallott szerelmes film. Erõszak- és vérmentes mese. Történelmi perspektívából nézve a Millennium vígjátéka, zûrrealista alkotás a szürrealista múlt és az ûrrealista jövõ között.
A zenét a Nyers, a Neo, Sub Bass Monster, a Quimby, a Publo Hunny, Dopeman és még sokan mások szolgáltatják.

A forgatás

A forgatás 2000 szeptemberében kezdõdött. A stáb 30 napot Budapesten, majd 5 napot Los Angelesben filmezett. A munkát rögtön az egyik legnehezebb, a diszkóban játszódó jelenettel kezdték. A PIZZÁS három elsõfilmes készítõje épp a kulcspozíciókat foglalta el: õk látták el az író-rendezõ-operatõr-producer-mûvészeti vezetõ-zenei szerkesztõ-fõszereplõ tisztét, rajtuk kívül viszont tapasztalt, sokat látott szakmabeliekbõl verbuválódott a csapat. A résztvevõk egybehangzó beszámolója szerint a film készültének legnyugodtabb és legkiegyensúlyozottabb szakasza épp a forgatás volt. A 120 statiszta és 60 tagú stáb igazolhatja, minden simán, sõt tökéletesen ment. Egyetlen nap sem kellett túlórázni, és a tervezett nyersanyagnál sem volt szükség többre. Ez azzal magyarázható, hogy a munkát alapos és aprólékos elõkészítés elõzte meg. A rendezõ, az operatõr és az art-director már jóval a forgatás elõtt megrajzolta a képlistát, és részletesen leírta, mi történik egy-egy snittben. Így elkerülték a kínos, idõpocsékoló improvizációkat, és sosem dolgoztak feleslegesen. A végeredmény mégis gazdag képekben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Filmlabor egyik negatívvágó kisasszonyának megjegyzése a PIZZÁS-ról: äA rendezõnek ollókeze van, mert a magyar filmekhez képest háromszor annyi vágás van a filmben."
A film zenéjét a hazai progresszív könnyûzene legnagyobbjai szolgáltatják.
äHálát kell adnom Kodály Zoli bácsinak, hogy 8 éven keresztül az õ módszerével finomították a füleim, és így annyira lett érzékeny az igényesre, mint amilyen allergiás a kommerszre!" û avat be mûhelytitkaiba a film mindenes-fõszereplõje, aki a zenei szerkesztõ feladatait is ellátta. Néhány jelenethez, melyekben kifejezetten a filmhez szerzett zenékre volt szükség, Czutor Zoltán, a szegedi NYERS frontembere komponált dalokat. Egy másik betétdalban, mely Dopeman munkája, Kovács-K. András azt is bebizonyítja, hogy rapperként is megélne.
A PIZZÁS-ban 16 elõadó közel 40 dala hangzik fel. Megszólal a NYERS, DOPEMAN, a HS7, a NEO, a TERESKOVA, a HIPERKARMA, a PUBLO HUNNY, a QUIMBY, SUB BASS MONSTER, a FISH, a FRESHFABRIK, a COLOR STAR, a MÁSFÉL, a RÉMEMBER, a PLUTO PROJECT, a CASIO SAMPLES, a POZSI & BOOTSIE és a FIRST SESSION. Jó néhány zenész azonban nem elégedett meg a háttérmuzsikálással, és szerepet is kért a filmben.

Balogh György rendezõ mondja:

1990. június 8-án megreptettem a kezemben tartott római jog tankönyvet. Vizsgára készültem volna. Ez volt a pillanat, mikor elindultam a valóság helyett az álmaim után. Pontosan 11 évvel késõbb, 2001. június 8-án a hangkeveréssel befejeztük a PIZZÁS címû film készítését.
Miután eldöntöttem, hogy csak akkor leszek jogász, ha minden színes buborék kipukkadt a nagy álmodozásban, elkezdtem készülni a Filmmûvészeti Fõiskola operatõri szakára. A rendezõi szakhoz túl vidéki srácnak éreztem magam. Kétszer próbálkoztam. Sikertelenül. 95-ben aztán felültem a repülõre, és elindultam a teljesen ismeretlenbe, Los Angelesbe. Az a hír járta, hogy arrafelé sokat filmeznek, és angolul beszélnek. Pont ez a két dolog érdekelt. Így ott folytattam tovább a fonák sulit.
Los Angelesben összeállt a csapat. Itt találkoztam Andrissal, aki Pizzás figurájának ihletõje, a film art directora és zenei szerkesztõje lett. Ja, és õ a fõszereplõ. És ekkor bukkant fel Gebi, azaz Forgács Gábor, aki kint tanult az AFI (American Film Institute) operatõri szakán. Õ a film operatõre és producere. Kész volt a hármasfogat, csak ezt még akkor nem tudtuk.
Ekkor még nagyon messze volt a PIZZÁS. Elõtte Andrissal betörtem a äpóni picture" bizniszbe, ami abból állt, hogy LA mexikóiak lakta környékein pónilovas fotókat készítettünk a gyerekekrõl. Utána jött fél év pizzahordás Malibun. A látszat ellenére a filmbe az életérzésen, egy-két helyszínen és a pizza receptjén kívül több nem került bele ebbõl a korszakból. Ami ott történt, az úgyis egy külön film.
Aztán, épp ahogy a mesékben történik, megismerkedtem egy nõvel, aki feltette azt az egyszerû és naiv kérdést, van-e kedvem elutazni vele Sidneybe fél évre, mert a äMátrix"-ot forgatják. Valahogy kedvem ätámadt". Tanulságos volt. Élõben láthattam az álomgyártást. Szép lassan megtanultam, mi kell ahhoz, ha az ember rendezõként szeretne kiállni a porondra.
Æ98 nyarán tele szekérrel érkeztem haza. Már csak az elsõ lökés kellett, hogy be is induljon az ügy. A PIZZÁS-t az NKÖM fiatal filmesek forgatókönyv-pályázatára írtam Æ99 júniusában. A mottó ämagyarság az ezredfordulón" volt. Hát ez a film az én olvasatom.
Az elejétõl fogva kétségtelen volt, hogy a PIZZÁS közönségfilmnek készül. Nem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy köldökbûvölõ mûvészettel foglalkozzunk. A kedvesem balett-tanárnõjét, Magda nénit idézve: äArcunkat a közönség felé fordítjuk, mert ha nem, az kortárs." Valahogy én is így álltam hozzá. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy futunk a nézõk igényei után, csupán azt, hogy betartunk néhány íratlan szabályt, miközben azért szárnyal a fantáziánk. Elsõsorban korszerû filmet akartunk készíteni, ami számunkra azt jelenti, hogy az izgalmas, kerek, fordulatos történetet nézhetõ és látványos képekben meséljünk el. Mindenképpen saját, filmszerû világot akartunk teremteni, amit igényesen kiválasztott helyszínekkel, aprólékosan kivitelezett berendezésekkel, kellékekkel teremtettünk meg. A figurák névválasztása és jelleme is a filmszerûséget erõsíti. Gondoljunk csak Fusira, Pontos úrra, Ezoo Terikére, Emancikára, Sulf úrra vagy Mannácskáraà
Az, hogy Andris játssza el a film fõszerepét, egy percig sem volt kétséges. Hogy miért õ? Mert rendelkezik a filmsztár adottságaival. Karizmatikus, eredeti, és nem utolsó sorban képernyõképes a külseje. Valószínûleg sosem lesz belõle hivatásos színpadi színész, viszont a filmezést az elsõ perctõl a legnagyobb profizmussal és nyugalommal csinálta.
A nõi fõszereplõ, Mannácska kiválasztása nehezebb volt. Sok színésznõt hívtunk be a válogatásra, de valahogy mindegyikükbõl hiányzott az a hamvasság, ami Mannácska figurájának elengedhetetlen része. Így esett végül a választás Kreiter Évire, aki gyermekszínészként és késõbb hivatásos népitáncosként próbálta ki eddig képességeit.
Nem akartuk a kezünket a szokásos színészgárda újravariálásával megkötni. A filmben feltûnnek kiváló és jól ismert színészek, többek között Szacsvay László (Pontos úr), Haumann Péter (Mester), Rékasi Károly (Sulf úr), Détár Enikõ (Ezoo Terézia), Incze Ildikó (Emancika). A stáb tagja lett néhány, a kora miatt még kevésbé ismert, de nagyon színes színészegyéniség: Hajdú István (Fusi), Szabó Gyõzõ (Ököl, a maffiózó), Vajdai Vilmos (Slowmo, a maffiózó), Csányi Sándor (Nyugi, a maffiózó), Ulmann Zsuzsi (Cica), Gubás Gabi, Molnár Judit, Szamosi Zsófi, Haumann Petra (lányok a hét szobából). A színészgárdát a nagyon tehetséges Atlantis színház társulata egészíti ki. Az Atlantis tagja a Puttóként kamera elé lépõ Bernáth Dénes, valamint Domokos Flóra (Fusi lánya), Kiss Bernadett, Valovics István (Andy a liftbõl), Farkas Péter, Schmid Zoli (Ripacs a diszkóból), Greifenstein János (Fusi szomszédja). Említésre méltó még Csisztu Zsuzsa sugárzóan izgalmas feltûnése a Fusi Shop epizódban.
Mi, a PIZZÁS készítõi úgy érezzük, hogy olyan filmet sikerült alkotnunk, mely merõben új hangvételû a magyar mozis közegben. Szeretnénk, ha szeretnének, de majd a nézõ dönti el, hogy a PIZZÁS ciki vagy cuki.

Forgács Gábor, a film producere és operatõre mondja:

Filmes pályafutásomat amatõrfilmesként kezdtem, késõbb a Balázs Béla stúdióban dolgoztam. Operatõrködtem, vágtam, mindenféle munkát végeztem, amit csak lehetett, elvállaltam. Nagyon sok kísérleti film munkálataiban részt vettem: a célom az volt, hogy gyakorlatot szerezzek a filmezésben. Ezután mint független operatõr menedzseltem magam, hogy különbözõ televízióknál dolgozhassak, de el akartam sajátítani a änagy" filmes világ tudományát is. Bementem a Szabó Ervin könyvtárba, és kikerestem az összes lehetséges iskolát, ahová jelentkezhettem. Végül hármat választottam ki közülük. Amikor egy Los Angelesben turnézó cigányzenekarról készítettem dokumentum-filmet, közelrõl is megnézhettem a szóba jöhetõ tanintézményeket, és végül kiválasztottam azt, amelyik a legjobbnak tûnt. A felvételi után beiratkoztam, és elkezdtem az operatõri szakot.
Az iskola kezdetben a poklok pokla volt, mivel az angol tudásom a minimális. Heti hét nap, reggel 9-tõl este 11-ig tartottak az órák, éjszaka pedig magyarra fordítottam a jegyzeteimet.
Egy magyar sráccal laktam együtt egy egyszobás lakásban, és biciklivel jártam iskolába, mivel autóra nem volt pénzem. Az apartman Hollywood egyik egyáltalán nem csillogó negyedében volt, ha januárban-februárban (tehát az esõs hónapokban) néha buszra kellett szállnom, sokszor én voltam a tömegben az egyetlen fehér bõrû ember. Ijedtemben rászoktam a bõrdzseki viselésre, reméltem, akkor nem szólítanak meg, nem bántanak.
A nyelvtudásom hiányosságait azzal ellensúlyoztam, hogy egyszerûen figyeltem a többieket, utánoztam õket. De amikor az elsõ félév után karácsonykor hazajöttem, az anyukámnak azt mondtam, hogy ezt nem bírom végigcsinálni, nem megyek vissza
De mégsem adtam fel, és lassacskán minden helyre rázódott. Egyre többet értettem angolul, munkát is találtam. A második félévben az osztálytársaim lassacskán rájöttek, hogy nem is vagyok olyan csendes, visszahúzódó típus, mint amilyennek addig hittek. 
Mégis úgy gondoltam, egyetlen esélyem, ha itthon kamatoztatom mindazt, amit kinn tanultam. Olyan kvalitású játékfilmet akartam készíteni, amely Amerikában is figyelemre és sikerre számíthat. Ezért tûztem ki magam elé a célt: szélesvásznú, sok digitális effektussal megfûszerezett filmet készíteni. A kreatív hármasunkból csak nekem volt filmgyártási gyakorlatom és tapasztalatom, a munkálatoknak az a része tehát elsõsorban az én felelõsségem volt. A forgatás közepén nagy boldogságomra megszületett a gyermekem, Beni is. Bár az õ érkezése még egy kicsit megbonyolította az amúgy sem túl nyugodt állapotokat, mégis fantasztikus örömöt hozott az életembe.
Amikor azokat a képsorokat látom a filmben, melyek forgatásakor megjött a hír, hogy fiam született, most is mindig õ jut eszembe. Szeretném is megmutatni majd neki a PIZZÁS-ban ezt a jelenetet. Még akkor is, ha talán nem sikerült olyan jól, mint ahogy eredetileg terveztem, hiszen a szülõszobából rohantam egyenesen a helyszínre. Alig bírtam nyitva tartani a szemem a kamera mögött.
Több reklám filmet gyártottam már itthon, ennek következménye, hogy a Rabbit Film Produkciós Iroda elindulhatott, és elkészíthette a PIZZÁS címû játékfilmet. Úgy gondolom, nagyon nagy szó, hogy egy most induló filmes cég egy nagy játékfilmmel kezdhette mûködését. Nagyon büszkék vagyunk a PIZZÁS-ra, de már tervezem a következõ produkciót, a következõ nagyjátékfilmet.

Kovács-K. András, a film fõszereplõje, art directora,
zenei szerkesztõje mondja:

A hetvenes évek elején léptem elõször színpadra. Bevallom, nem volt könnyû. Mindezt 4 kiló 10 dekával tettem, úgyhogy édesanyámnak még nehezebb volt. Kicsivel késõbb, a világhírû Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában, Kecskeméten beválasztottak az énekkar úgynevezett äalt" szólamába. Erre csak annyit mondatam: basszus! Az építõipari technikum utáni évekrõl címszavakban: reszelõgyár, Svédország, linkeskedés, Svédország, Olaszország, bõrdzsekibiznisz, Belgium, autóbiznisz, sportboltban eladó, ugyanitt utazóügynök, ugyanez saját és más szakállára, hardcore lemezlovas, ausztriai gipszkartonozás, ugyanez itthon, egyéni vállalkozó, hajófotós, Ciprus, Egyiptom, Izrael, Égei-tengeri szigetek, gipszkarton, Amerikaà És ez volt a lényeg.
Æ95-ot írunk, 3 hétre indultam,Æ97-ben már itthon is voltam. New Yorkban hentes lettem és vegetáriánus, azután jött a Spañol Harlem, New Jersey, építkezés és házvezetés. A hideg elõl LA-be menekültem, és a reptéren várt a nagy filmrendezõ, Balogh György, aki akkor még mexikói gyerekek pónilóháton való fotózásából élt. Késõbb parkolófiú lettem hollywoodi partykon és klubok elõtt, halálos rakétákat vezettem, és nagy formákkal találkoztam: Steve Martin, Randy Quaid, Guy Ritchie, Tommy Lee és Pamela, Patrick Swayze, Gina Gershon, Ben Stiller helyett is parkoltam, limuzinsofõri szerepben Kenneth Branagh-ot, Charlize Theront, Janeanne Garofalót és Helen Huntot szállítottamà Æ97-ben hazaszivárogtam, aztán újra el.
Aki megnézi a filmet, és megismeri ezt a Pizzás gyereket, az engem is megismer, hiszen a srácot belõlem faragták.
Egy-két próbaforgatás után rájöttem, mi az, amin változtatni kell ahhoz, hogy azt a tagot lássam viszont, akire szívesen mondanám, hogy én vagyok. Meg ott volt ez a Balogh Gyuri, vagy hogy hívják, aki nagyon jól ismer, és meg tudja mondani, mi az, ami hiteles a játékomban és mi az, ami nem. Így alakult hát ki az a pizzás srác, akit csípnek a csajok, amit õ nagyon csíp, ezért õ is csípi a csajokat, és ezt a csajok nagyon csípik. Aki mindenkivel megtalálja a hangot, de ha õt megtalálják, sajátos, lehengerlõ modorában teszi helyre az illetõt. Akinek annyi elég a boldogsághoz, ha reggel süt a nap, ha meghallja a Æ68-as Mustang dübörgését, ha szépen görbülnek a hullámok egy habkönnyû SURFöléshez. Aki mindig nyugodt, mint mûnyúl az agárversenyen. És akinek nem hiányzik semmi az életébõl mindaddig, amíg rá nem döbben arra, hogy valami hiányzik az életébõl! És, hogy mi ez, vagy esetleg: KI ez? Hát errõl szól a film.
Azt, hogy én vagyok az art director, sokáig észre sem vettem, de mivel mindenbe beleszóltam, ami a PIZZÁS szín- és képvilágát érinti, a stábtagok kedvesen elneveztek äArt-úr"-nak. Már csak az äúr"-at kellett átvarázsolni, így kaptuk az äart director" kifejezést. Sokat segített a dolgon, hogy Balogh Gyurival ugyanaz a képi világ alakult ki kisfejünkben a helyszínekrõl, karakterekrõl, ruháról, sminkrõl, berendezésrõl, kellékrõl, egyszóval az egész filmrõl. Ez persze nem véletlen. Az alaphangulat ugyanis a Kaliforniában megélt közös élményekbõl táplálkozik: pizzahordás, SURFözés, utazgatás, és hatalmas karakterek megismerése. Ezeket a dolgokat próbáltuk a filmben hitelesen ábrázolni.
Már a helyszínek kiválasztásánál sok közös tippünk volt. A buszon utazgatva megláttam egy hotelt, ami teljesen megfelelt elképzeléseinknek. Ezt azonnal jelentettem a fõnöknek, aki annyit kérdezett: äCsak nem a PALACE hotelrõl beszélsz?" Most már tudom, hogy a hotelt PALACE-nak hívják. Ez lett azután a terep a gengszterjelenethez.
A Los Angeles-i forgatásnál a már jól bejáratott helyeket használtuk.
A szereplõk kiválasztásán sem civakodtunk sokat. Puttó, a másik pizzahordó srác is gyorsan horogra akadt: egy reklámfilmet forgattunk, ahonnan az egyik szereplõ elkésett. Nem lehetett rá haragudni, mert lányos zavarában annyira esetlen volt, mint amennyire jópofa. Még egy párszor találkoztunk vele, de ebbõl az eredetiségébõl egy cseppet sem veszített, sõtà Nem volt kérdés, hogy megkapja a szerepet.
A többi karakter kiválasztásakor is követtük azt az elvet, hogy a profi vagy amatõr alapjáraton is hordozza magában az eljátszandó figura jellemzõit, így lehet a leghitelesebb a mozi. Ezért lehet nekünk hálás egy életen át régi pajtásunk, Király äBatka" Ákos, aki Pléhboy, a cseppgengszter szerepében tündököl.

Hidasi Dalma mondja:

Én fõképp a Pizzás elõkészítési munkálataiban vettem részt, ami kevésbé látványos, de persze nagyon izgalmas folyamat volt. Ahogy dolgoztunk, mûködésünk eredményeképpen napról napról vált a produkció egyre valóságosabbá, megfoghatóbbá. 
Tavaly júliusra már tisztán látszott, hogy a film, ha akarjuk, ha nem, megszületik, csakúgy, mint a kisfiam, Benedek, aki a forgatás alatt, szeptember 20-án jött a világra. Párom, Forgács Gábor, aki egyébként a film producere és operatõre, elkísért a szülészetre, amíg tudott, maradt velem, azután reggel 6-ra ment forgatni a híres Fusi jelenetet. 
Szóval nekünk a szeptember kettõs szülés volt, és a 2000-es év így a két megszületett äbabánkról" lesz örökre nevezetes.
Jó móka volt.

Kreiter Éva, a film nõi fõszereplõje mondja:

A rendezõ 17 éves korom óta jó barátom. Épp nem volt munkám, a forgatás össze-vissza másfél hónapig tartott, és a normális életembõl úgy is hiányoztak azok a speciális élvezetek, melyeket korábban, a tánc kapcsán viszonylag gyakran átélhettem. Így aztán nem meglepõ, hogy nem tudtam ellenállni a felkérésnek. Persze nagyon izgultam, és nagyon meg akartam felelni, de azt hiszem, jól sikerült, hála a sokéves elõadói tapasztalatnak, a tévés múltnak és a támogató baráti lelkesedésnek.

Csisztu Zsuzsa mondja:

Soha életemben nem voltam filmközelben, még ha a televíziós munka hasonlít is rá valamennyire. Körülbelül egy éve egyik este felhívott a rendezõ, és azt mondta, a filmjében van egy olyan szerep, melynek írása közben rám gondolt. Másnap várt a TV2 portáján a forgatókönyv. A könyvön baromi jót mulattam, mert nagyon jó a szöveg, és rögtön kíváncsi lettem a megvalósításra, mert el sem tudtam képzelni, hogy ezeket a vad dolgokat, amik a könyvben szerepelnek, hogy fogja Gyuri visszaadni a képen. Nagyon megtisztelõnek éreztem a felkérést.
Ha mellényúlnak a választással, az õ bajuk, mondtam, tartottunk egy próbát, és legközelebb már csak a forgatáson találkoztunk. Néhány óra alatt felvettük a jelenetemet, több kameraállásból forgattak, többször elõ kellett adnom ugyanazt, de û legnagyobb megkönnyebbülésemre û a stábnak miattam nem kellett többet dolgoznia. 
A szereplõtársaimmal nem is találkoztam. Csak a Filmszemlén, a bemutatón láttam, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy a magyar színészet néhány legnagyobb zsenijével játszom egy filmben. Egyébként alaposan meglepõdtem, amikor láttam magam a vásznon: egészen másmilyennek képzeltem a jelenetemet, meg magamat is. Furcsa volt egy kicsit; egy színész valószínûleg megszokta már, hogy a szokásostól egészen más arcát látja.
A PIZZÁS-ban egy teleshop eladóasszonyát alakítom, a pizzamásolót igyekszem rásózni a nézõkre, így aztán mindent erõsen túl kellett játszanom. De nem ment nehezen. A figura mozdulatai, hangsúlyai, túlzott, természetellenes jókedve benne van az emberben, nem kellett a szerepre készülve különösebben tanulmányoznom ezeket a mûsorokat.
Nem szeretném, ha bárki azt hinné, most elhittem, hogy színésznõ vagyok. Kamaszkoromban, amikor még nem lehetett tudni, mi lesz velem, megfordult a fejemben, hogy jelentkezem a Színmûvészetire, de hát annyi minden más történt késõbb, hogy letettem róla.
Persze nagyon vonzó ez a világ, de nem hiszem, hogy egy tévés, az színész is; tudom, ez is egy szakma, amit tanulni kell. Azért eléggé élveztem a helyzetet ahhoz, hogy ha akad filmes, akinek rám van szüksége, ha belefér az idõmbe, ha olyasmire hívnak, ami tetszik, akkor ne mondjak nemet. A PIZZÁS rendezõjével és fõszereplõjével nagyon jól kijöttünk, nagyon vettük egymás poénjait. Remélem, õk is a jó hangulatra emlékeznek a közös munkából. Talán nem bánták meg, hogy engem hívtak: ha legközelebb szerepet osztanak rám, boldogan újra dolgoznék velük.

Dopeman mondja:

Úgy keveredtem bele a filmbe, hogy mindenáron Amerikában akartam klipet forgatni. Varga Géza, a Bunjee Records igazgatójának az ötlete volt, hogy mivel úgyis az õ cége gondozza a film soundtrackjét, és én úgyis velük dolgozom, kössük össze a kettõt. Amikor a fiúk kinn forgattak Los Angelesben, az utolsó napokban én is kiutaztam, és õk készítettek ott nekem egy klipet, ez lett a Dopeman a legjobb. Én meg cserébe adtam a filmbe jó néhány dalomat. Azután õk hazajöttek, én meg még kinn nyaraltam vagy egy hónapot. Ez az eddigi legjobb Dopeman-klip. Grandiózus, igazi hollywoodi cucc. Úgyhogy szeretnék még forgatni velük. Ezúton üzenem nekik, ha olcsón vagy ingyen akarnak dolgozni, akkor gyerünk. A klipben egyébként a fõpizzás, Kovács-K. Andris is rappel velem. Nem tudom, miért, de erõlteti ezt a dolgot. Az oké, hogy én színészkedem is, nekem megy, de rappelni csak annak szabad, akinek én megengedem. Viccelek. Jól csinálja. Andris jó arc, helyes pacek, úgyhogy összehoztuk a számot. De ez inkább csak poén.
Nekem persze nem idegen a filmszínészkedés, Jancsóval is dolgoztam már a äNekem lámpást adott..."-ban, meg egy horrorban. Nagyon távol áll tõlem a kameraláz, elég tapasztalt vagyok. Szerintem színészkedni is jól tudnék, ami mûvészet, az nem idegen tõlem. A PIZZÁS-ban jó gengszter vagyok. Szeretnék filmezni még, tervezek egy igazi magyar gengszterfilmet. Megírnám, aztán eljátszanám a fõszereplõ bártulajdonost egy magyar módra szóló maffiatörténetben. Próbálkoztak már mások is a témával, de nem sikerült, nem tudták, mirõl van szó. A PIZZÁS-ban épp azt szerettem, hogy akik csinálták, nagyon otthon vannak abban, amirõl a film szól. Nem hiteltelenek. Jancsóban is ez a jó, hogy hiteles. Szóval, szeretnék filmezni még.
Azt csak a klipbõl tudtam meg, hogy Haumann, Szacsvay meg ilyenek benne vannak. Jó érzés. Fõleg, amikor Rékasi azt mondja: äDopeman a legjobb". Nem is tudtam, hogy ezt gondolja. Megértem, de azért köszönöm szépen.
A film zenéit viszont nagyon ismerem már. Én a kettõ-öt-egyes jazzkör rabja vagyok, de azért tetszenek a kísérõzenék. Szerintem a maga mûfajában NEO a legtehetségesebb Magyarországon. A magyar néger én vagyok, de azért a Quimby sem rossz, meg a Nyerset is bírom.
A Szigeten lehet, megcsináljuk, hogy Kovács-K. Andris fellép velem. Rappel, vagy csak hoz egy pizzát.
 Az alkotók

Kovács-K. András (Pizzás, art director, zenei szerkesztõ)
Eredeti foglalkozását tekintve életmûvész, saját szavai szerint: äjóindulatú vidéki szélhámos". Kecskeméten ének-zenei általános iskolát, majd építõipari technikumot végzett. Nem sokkal nagykorúvá válása után nekivágott a világnak, elõször Európát, majd 1995 és Æ99 között Amerikát járta be. Számtalan munkát végzett, volt limuzinsofõr, bõrkabátcsempész és pizzafutár. Szerepelt Marky Mark videoklipjében és statisztált Robert De Niro mellett. Los Angelesben ismerkedett meg a PIZZÁS rendezõjével és producerével. A mostani az elsõ nagyjátékfilmje. De nem az utolsó.

Kreiter Éva (Mannácska)
25 éves. 1993-94-ben hivatásos néptáncos volt a Honvéd Együttesnél. Ezután rövid ideig a Magyar Televízió riportereként dolgozott, majd humán erõforrás manager lett, jelenleg is e munkakörben dolgozik. Máig szeret táncolni, és lelkes kutyatartó. A PIZZÁS az elsõ játékfilmje. 

Haumann Péter (Mester)
A szakma és a közönség által is az egyik legnagyobbnak tartott magyar színmûvész. 1963-ban végzett a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán. Debrecen és Pécs után budapesti színházakban (József Attila Színház, Madách Színház, Nemzeti, Arizona) játszott. Filmen már korán, még fõiskolás korában feltûnt (äPesti háztetõk", 1961). Ezt követõen egy sor további produkcióban volt látható, melyek közül a legjelentõsebbek: äMég kér a nép", äNincs idõ", äCsínom Palkó", äKakuk Marci",äHószakadás", äFekete gyémántok", äA kard", äSzürkület", äAnna filmje", äWoyzeck".
1994 óta a Katona József Színház társulatának tagja.
1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjat, 1980-ban Érdemes Mûvész Díjat kapott. 1985 óta Kossuth-díjas, 1997-ben megkapta a Színikritikusok Díját. Szintén 1997 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Szacsvay László (Pontos úr)
1971-ben szerezte diplomáját a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán, 1982 óta a Katona József Színház tagja. Jelentõsebb nagyjátékfilm-szerepei: äKakuk Marci", äVégül", äA járvány", äNem élhetek muzsikaszó nélkül", äFogadó az Örök Világossághoz", äIdegen arcok", äBanánhéjkeringõ", äCsapd le csacsi!".
1977-ben Jászai Mari-díjat kapott.

Balogh György (író, rendezõ)
A PIZZÁS az elsõ nagyjátékfilmje. Korábban videoklipeket és reklámfilmeket rendezett, illetve multinacionális reklámcégek szövegírójaként dolgozott. Munkatársként részt vett a äMátrix" forgatásán, Sas Tamással is dolgozott.

Rendezõi munkák
2000: Amstel* Baráti sör (reklám û Team Y and R)
1999: Westel* Hatvan család (reklám û Team Y and R)
1999: Nyers* äLeteszem hevederem" (Warner Music Budapest û digital videó)
1999: Nyers: äBírlak" (videoklip û Warner Music Budapest û d.v.)
1999: Tankcsapda: äFiúk ölébe a lányok" (videoklip û Sony Music Budapest û 35mm)
1998: Nyers: äA gyengébb nem" (videoklip û Warner Music Budapest û 16mm)
1998: äHol van már a Hawaii-tó" (dokument-játékfilm, 120 perc û USA û d.v.)
1998: äAngéla" (dokument-játékfilm, 98 perc û Rovinj û d.v.)
1998: äRita Storm viharos élete" (dokument-játékfilm, 120 perc û Sidney û d.v.)
1997: Void: äShoot me" (videoklip û USA û d.v.)
1997: äShadows on the wall" (reklám û USA û 16mm)
1996: Nyers: äTanyadal" (videoklip û BMG Ariola)
1995: Quimby: äPoison ivy" (videoklip û Polygram)
1995: Nyers: äElnyomás a mániád" (videoklip û BMG Ariola)
1995: Necropsia: äEsõtánc" (videoklip)
1994: Nyers: äMár látható" (videoklip û BMG Ariola)
1994: äJöttem, láttam, nõztem" (vizsgafilm)
1993: Nyers: äBrucknerné" (videoklip)
1993: äAz óránál fogva vezetni" (reklám)

Díjak
1996: äCreptomania" û Official Selection, Cannes
1995: Nyers: äMár látható" û 1. Magyar Videoklip Fesztivál: döntõ

Forgács Gábor (producer, operatõr)
1969. október 6-én született. 1992-ben diplomát szerzett a Mafilm tanfolyamán. 1992 és Æ96 között a Kittenberger Alapítvánnyal Afrikában, Ausztráliában, Kamcsatkán és Szibériában forgatott dokumentumfilmeket. A következõ két évben a digitális filmeffektusokról tanult, eközben reklámfilmeket rendezett és fényképezett. 1993-ban I. díjat kapott a Normendei Reklámfilm Pályázaton.
Az Amerikai Filmintézet (AFI) operatõr szakán szerzett diplomát 1997-ben. Részt vett jó néhány világhírû operatõr, köztük Kovács László, Zsigmond Vilmos, Dean Candy és Billy William mesterkurzusain, és Zsigmond Vilmos segédoperatõre volt a äSzeress, ha tudsz" (Playing By Heart) forgatásán.

Munkái
2001: A PIZZÁS producere és operatõre a Rabbit Film Kft.gyártásában
1999: CD-rom összeállítása és készítése: On Location Hungary Production Co.
1998: Extreme Rabbit Film ügyvezetõje és operatõre
1998: Zsigmond Vilmos asszisztense a äSzeress, ha tudsz" címû játékfilmben
1996 û 1998: Digitális effect workshop az AFI-on
1995: Daylight Film Produkció alapítója
1993 û 1995: Az MTV külsõ munkatársa, dokumentumfilmek operatõre
1992: Kittenberger Alapítvány megalapítója (Környezetvédelmi filmek gyártása)
1992: Balázs Béla Stúdió munkatársa

FILMOGRÁFIA

Kisjátékfilmek
äThe Insanity Plea" û amerikai produkció û DP
äTízparancsolat" û MTV û DP & Rendezõ
äRaphael" û AFI (Amerikai Fõiskola) û DP
äÚttörõvasút" û MTV û DP & Rendezõ 
Dokumentumfilmek
Az Aranypart kincse û Ghána
Bennszülöttek Ausztráliában
John Bosco Ruandája û Beszámoló a ruandai polgárháborúból
Élet Marokkóban
Vulkánok földjén û Kamcsatka
Túl az Óperencián û A Magyar Honvédség Cigányzenekara az USA-ban

Televíziós mûsorok
A Gipsy Kings Budapesten (koncertfilm)
Cini Show (a magyar énekesnõ talk-show-ja)
Zöld bolygó (tv-sorozat)
Zöld Híradó (televíziós hímûsor)
Testi munka (dokumentumfilm)

Továbbá magyar és amerikai reklámfilmek û utóbbiak Zsigmond Vilmos asszisztenseként.

Hidasi Dalma (line producer)
1969-ben született. A Budapesti Közgazdasági Egyetem elvégzése után a Színházmûvészeti Egyetem producer szakát is elvégezte. Számos kisjátékfilm és reklámfilm producere, line producere vagy gyártásvezetõje volt már, szakmai gyakorlaton egy évet töltött a Warner Bros. londoni és brüsszeli irodájában. Tagja a Magyar Független Producerek Szövetségének. 1994-ben õ volt az Extreme Film egyik alapítója.
Gyártásvezetõ volt a äLa Cosa Asthma" (rendezõ: Till Hastreiter), a äToo Marvellous For Words" (rendezõ: Richard Szotyori), a äHárom nap" (rendezõ Soós Péter), az äEutanázia" (rendezõ: Farkas Csaba), és äA Morel fiú" (rendezõ: Xantus János) címû filmben is.
Producerként számos reklámfilm készülténél bábáskodott.

Hujber Balázs (díszlettervezõ)
1965. október 28-án született. Hét éven át õ tervezte a Magyar Játékfilmszemle arculatát, szintén hét éve rendezõje a Kapolcsi Kulturális Napok kiállításainak. 1984 és 1988 között õ tervezte a Magyar Filmszemle Életmû Díját.

Játékfilmek
Simó Sándor-Kende János: äFranciska vasárnapja"
Szomjas György û Grunwalsky Ferenc: äMindenáron"
Grunwalsky Ferenc: äUtrius"
Grunwalsky Ferenc: äShakespeare gyermekei"
Grunwalsky Ferenc: äKicsi, de nagyon erõs 2."
Kaszim Tarek û Jankura Péter: äTangó"
Pacskovszky József û Gózon Franciscó: äA mi szerelmünk"
Balogh György: äPizzás"
Kõszegi Edit: äSitiprinc"
Gárdos Péter: äUtolsó blues"

Major Klára (vágó)
Õ vágta Monory M. András äBebukottak" címû börtön-dokumentumfilmjét, Xantus János äRocktérítõ"-jét, a äVolt egyszer egy Zenebolt"-ot, Schilling Árpád debütáló munkáját, a äNexxt"-et és Sas Tamás äRosszfiúk"-ját.

Szabó Rita (produkciós asszisztens)
Jelenleg a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem gyártásszervezõi szakán tanul. Gyártatott már referenciafilmet motoros versenyzõnek, a Lakáskassza Rt-nek, útifilmet Zanzibárról, reklámkampányokat, arculattervezési és kivitelezési munkákat szervezett, reklámok, tévés produkciók készültében mûködött közre. Az Extreme Rabbit Filmnél produkciós asszisztens és kommunikációs koordinátor û vagyis a producer jobbkeze.