rendezte: 
Herendi Gábor

operatõr: 
Jordi Rexach
filmzene: 
Pálvölgyi Géza, Dés László, Bonbon, Venus, 
Pély Barna, Hrutka Róbert, Kellerman Kristóf

fõszereplõk: 
Szervét Tibor, Pindroch Csaba, Szabó Gyõzõ, Ónodi Eszter,
Oroszlán Szonja, Hujber Ferenc, Sütz Ila, Básti Juli, 
Liptai Klaudia, Görög László, Reviczky Gábor

A történet valahol Ausztriában kezdõdik, a hegyeshalmi határátkelõ felé vezetõ úton, de ez talán kevésbé lényeges, mint az érkezõ személye. Ö az "amerikai", aki egy jobbkormányos luxusautóban szivarozva, Alex Brubeck néven érkezik Magyarországra, szülõföldjére, amit még fiatalon hagyott el. Neki ez az utazás a rég várt hazatérést, egy magyar reklámfilm-rendezõnek, Tamásnak pedig a "nagy lehetõséget" és a talán még nagyobb kalamajkát jelenti. Tamás bátyját, Ákost - a menõ építési vállalkozót - és öccsét, Andrást - a világban helyét keres mûvészlelket - hívja segítségül. Az a tervük, hogy elszórakoztatják az európai ügyeit intézõ amerikai producert, hogy megnyerjék Tamás filmjéhez, mint tõkéstársat. Alex, amíg lehet, titkolja származását, és azt ígéri, beszáll a produkcióba a filmhez szükséges pénz felével. Az összeg másik felét -, ami ez esetben hatvan-millió forint - viszont a testvéreknek kéne elõteremteni. Mégpedig hat nap alatt. Megszerezhetik a pénzt, de vajon mi lesz az ára? A pénzügyi dolgok gyakran érzelmi problémákkal járnak együtt, a férfiak meg többnyire nõkkel, de még milyenekkel. Tamásnak ott van Eszter, Ákosnak pedig Timi, a nõiesség két markáns képviselõje, akiket még véletlenül sem lehet összetéveszteni. Terka nénirõl, a bejárónõrõl nem is beszélve, akit mint anyjukat tisztelik a fiúk.  Természetesen ebben a történetben is õk, a nõk állnak mindennek a hátterében, és mint általában a megoldást is bennük kell keresni a felmerülõ problémákra. Abból pedig akad bõven, pláne ha vígjátékról van szó.
 

hossza: 115 perc
feldolgozás: 35 mm, hang: dts
forgalmazó: BUDAPEST FILM
megjelenés: 2002. február 7.
"VALAMI AMERIKA"
 

HERENDI  GÁBOR - forgatókönyvíró, rendezõ, producer

"Az ember életében a humort tartom a legfõbb tápláléknak."

Több mint egy évtizede rendez reklámfilmeket. A Valami Amerika az elsõ nagyjátékfilmje.

Önmagáról:
Az egyetemi éveim alatt ébredt fel bennem az érdeklõdés a film iránt. Már amatõrfilmesként is a vígjáték mûfaja vonzott, s a vonzódást erõsítette bennem, hogy az egyetemi filmklub közönsége elõtt mindig sikert arattak a hosszabb-rövidebb filmtörténeteim. A diploma megszerzését követõen pár év filmezés nélkül telt az életemben, majd 1989-ben szabadúszóként forgatókönyveket kezdtem írni televíziós reklámokhoz. Késõbb a BBDO Budapest nevû nagyhírû amerikai reklámcég kreatív igazgatójaként a gyakorlatban tanultam ki a reklámfilmezés forszait, igyekeztem mindent ellesni más rendezõktõl, amit csak e mûfajban lehet. Ekkor kezdtem el magam is reklámfilmeket rendezni, majd az Akció Reklámügynöség munkatársaként már kizárólag filmrendezõként dolgoztam. 1993-tól önállósítottam magam, Skyfilm néven saját céget alapítottam. Számos reklámügynökségnek készítünk itt filmeket, és ebben a stúdióban készült az elsõ nagyjátékfilmem, a Valami Amerika is. Reklámban szintén a humoros hangütést kedvelem legfõképpen, de az érzelmekre ható megoldás sem áll távol tõlem. Az "elõéletem" beazonosítására néhány példát említhetek. Elsõ sikereim a Postabank reklámokhoz fûzõdnek, én készítettem a Szenzációs négyest a tornászokkal, majd a többi Postabank filmet Reviczky Gáborral. A újabbak közül legismertebbek a Soproni Ászok reklámklipjei, az Amstel három barátja, és a Pannon GSM csókolózó szerelmespárja.

A filmötletrõl:
A reklámfilm a névtelenség mûfaja. A legjobbak belophatják magukat a fél ország szívébe, tetszést arathatnak sokmilliós nézõtábor elõtt, a készítõik akkor is a legteljesebb ismeretlenségben maradnak. Régóta dédelgetett vágyam, hogy kilépjek ebbõl a személytelenségbõl, és olyan történetet meséljek el igazi játékfilmben, amelyben teljes önmagammal jelen vagyok. Elkezdtem forgatókönyvet írni, életrajzi elemekkel megtûzdelve. A végleges forgatókönyvet a Csinibaba stáblistájáról ismert Márton Gyulával együtt jegyezzük.

A pénzrõl:
Sajnos, a produceri feladatot is fel kellett vállalnom. Irtózatosan nehéz menet volt. Nagynevû rendezõk esetében is óriási teljesítmény ma összeszedni egy játékfilmre való pénzt. Az én nevemre, amely még csak ismerõsen sem csengett, többszörösen nehéz feladat volt. Már tavaly indultunk volna a forgatással, de a pályázatunk nem futott be, összeomlott a költségvetésünk. Idén szerencsésebb volt a csillagok állása, pályázatra is kaptunk pénzt és a szponzorok is mellénk álltak. Hálás vagyok a szponzorainknak. Tudomásul kell venni, hogy náluk nélkül ma alig készülhetne magyar film. Ha nem áll mellénk a Soporoni Ászok, a Pannon GSM, az Ericsson és a többi támogató, a Valami Amerika máig csak vágyálom lenne. Nem érzem szégyellni valónak megjelenítésüket a filmben. Átgondoltam minden pillanatot, a természetes illeszkedést. A nézõnek módjában áll majd megfigyelni, hogy ami megjelenik, az nem "reklámként" jelenik meg a vásznon, hanem szerves része a jelenetnek. Akár a telefonok szerepét, akár a négy "sörös fiút" nézzük, helyük van a történetben, csakis ott jelennek meg, ahol a film szövetébe természetesen épülnek be.

A mûfajról:
Az ember életében a humort tartom a legfõbb tápláléknak. Már amatõrfilmes koromban is csupa vígjátékot készítettem, nagyjátékfilmben is elsõre mindenképpen vígjátékot szerettem volna készíteni. Tudom, nehéz mûfaj, különös gondot kíván a ritmus, a poén, a karakterformálás. Az én lelkemhez ez a mûfaj áll a legközelebb, szeretek szórakoztatni, ez vagyok én, ezt szeretem, ezt tudom.

A forgatásról:
Egy év csúszás után 2001. júliusában kezdtük a forgatást és 33 nap múlva fejeztük be. Többnyire Budapesten, eredeti helyszíneken és mûteremben vettük fel a jeleneteket. A reklámfilm nehéz mûfaj, ugyanakkor nagyon jó iskola. Rendkívüli fegyelmet követel, megtanít másodpercekben gondolkodni, 30 másodpercben történetet mesélni hatásosan, tömören, szórakoztatóan. Megtanít a ritmusra, az üresjáratok elkerülésére. Megtanít színészvezetésre, mert el kell érned, hogy a szereplõd egy-két másodpercbe sûrítve közvetítse azt, amit másutt ráérõsen, hosszú átéléssel tehet. A reklámfilmben másodpercrõl-másodpercre, mozdulatról mozdulatra lebontva kell dolgoznunk, és ez nekem arra volt jó iskola, hogy a legapróbb részletre is felkészülten álltam naponta a színészek és a stáb elé. Pontosan tudtam, mit akarok és hogyan, nem kellett leállnunk, nem voltak üresjáratok, az adott forgatási határidõk megtartásával, sok snittel tudtunk dolgozni. 

A színészválasztásról:
Tudtam, a legfontosabb, hogy nagyon jó színészekre bízzam a figurák megformálását. Nem akartam semmit a véletlenre bízni, sokat jártam színházba, sok színészválogatást tartottam, mire kialakult a végsõ szereposztás. Ónodi Esztert, Szabó Gyõzõt és Hujber Ferencet kivéve a fõbb szerepekben olyan színészek mutatkoznak be, akiknek ez az elsõ filmfõszerepük. Szervét Tibort a Radnóti színpadán láttam, az egyik legjobb színészünknek tartom, mégsem látni szinte soha a mozivásznon. A színészi kvalitásai mellett óriási szerencsénk, hogy remekül beszél angolul, ez elengedhetetlen "kelléke" a filmbéli szerepének. Szabó Gyõzõt szintén színpadi szerepben, a Bárka Színházban fedeztem fel. Pindroch Csabának ez lesz az elsõ filmfõszerepe. Régóta ismerem, adottságai alapján kézenfekvõ volt, hogy õ játssza a filmbeli filmrendezõt, így eleve hozzá kerestem a nõi szerepek alakítóit. Ónodi Eszterrõl nem kell bizonygatni, hogy milyen remek mûvész, a mozinézõk û, reményeim szerint û most újabb oldaláról ismerhetik meg a filmben. Mellette a másik nõi fõszerepben egy még ismeretlen arcot, az idén végzett Oroszlán Szonjáét fedezheti fel a nézõ. Egy fõiskolai meghallgatáson láttam évekkel ezelõtt, már akkor tudtam, hogy az elsõ adandó alkalommal dolgozni szeretnék vele. Most az elsõ próbafelvétel után tudtam, õ kell nekünk. Jól énekel, remekül táncol, s miközben mûvelt, intelligens, kiválóan hozza a civil énjétõl teljesen idegen "szõke nõ"-figurát, a szórakoztatóipari üdvöske alakját. A kisebb szerepekbõl csak egyet emelnék ki: külön öröm számomra, hogy Básti Juli megtisztelte filmünket azzal, hogy elfogadta a û, mások által visszautasított û rövidke szerepet. Elküldtem a forgatókönyvet, tetszett neki, igent mondott. Nagyszerû figurát hozott a pár perces jelenetben, amelyben ágy is szerepel, ami történetesen egy hivatali íróasztal.

Az operatõrrõl:
Noha a magyar operatõrök nemzetközi hírûen jók, s elveim szerint a hazai filmekben hazai mûvészeknek kell dolgozniuk, mégis a spanyol Jordi Rexach operatõrt kértem fel, fényképezze az elsõ nagyjátékfilmemet. Úgy gondoltam, kockázatos volna olyan operatõrrel dolgoznom, akivel nem ismerjük egymást. Jordival mi már félszavakból is megértjük egymást. A magyar közönség ugyan még azt sem tudja, hogy a nevét "Resak"-nak kell ejteni, én azonban öt éve rendszeresen dolgozom vele különbözõ reklámügynökségeknek. Nagyon jó operatõr, s szinte csak barátságból û, gyakorlatilag ingyen û vállalta el a munkát. Õt is lelkesítette a feladat, hiszen a Valami Amerika volt az elsõ nagyjátékfilmje.

JORDI ROXACH û operatõr

"Erõt adott a szeretet és a lelkesedés."

Spanyolországban, Barcelonában él. A Valami Amerika az elsõ nagyjátékfilmje.

Önmagáról:
A kamera világával a reklámfilmezés területén kerültem kapcsolatba. 1979 nyarán Barcelonában, a Studio Solanes nevû produkciós társaságnál kezdtem dolgozni. Végigjártam a szamárlétrát, s ahogy bedolgoztam magam a szakmába, elõször másod-, majd elsõ asszisztens lettem. Öt év után otthagytam a céget, szabadúszó asszisztensként vállaltam munkát. A kilencvenes évek elejétõl kezdtem világítással foglalkozni, számos reklámfilm és videoklip felvételénél láttam el ezután ezt a feladatot, azaz lettem director of photography, ahogy Magyarországon mondják: operatõr. Azóta a világ számos országában dolgoztam reklámügynökségeknek. Így jutottam el elõször öt évvel ezelõtt Magyarországra is, s kezdtem dolgozni Herendi Gáborral egy reklámfilmben. Azóta többször jártam Budapesten, ahányszor Gábor dolgozni hívott, örömmel jöttem. 

A forgatásról:
Gábor kínálta fel azt a rendkívüli lehetõséget, hogy életemben elõször játékfilmet forgassak, mégpedig a magyar iskola szerint, vagyis mind a világításért, mind a kamera kezeléséért én voltam a felelõs. Ez óriási kihívást jelentett. Jártam már párszor Budapesten, de az én magyar nyelvtudásom csapnivaló, ahogy vendéglátóim spanyol nyelvtudása az. Ily módon az angol maradt az egyetlen összekötõ nyelv számunkra a forgatás hét hete alatt, napi 15 órás munkában. Miután a Valami Amerika volt életem elsõ játékfilmje, nem tudok összehasonlítást tenni, s csak arról tudok beszélni, amit éreztem a munka idején. Óriási élmény volt, hogy a rendezõ, a színészek, az egész stáb segítõkészen állt mellettem a forgatás alatt. Mindvégig sokat jelentett, hogy barátok vettek körül, akikkel együtt megfeszített munkát végeztünk, hogy valóra váljon Gábor álma. Hálás vagyok azért, hogy együtt dolgozhattam velük, jól esett a kávé és az ennivaló, amit figyelmes emberek készítettek a kezem ügyébe, és erõt adott a szeretet és a lelkesedés, amivel a stáb tagjai megajándékoztak ezen a nyáron, Budapesten, a forgatás idején. 
 

ÓNODI ESZTER û Eszter

"Éli az átlagos nõk életét."

Nem egyszerûen külsõleg, hanem belül hordozza az eleganciát. Szereti szeretni Tamást, és emiatt olykor mulatságos, olykor bosszantó helyzetekbe kerül. A látszat ellenére õ diktálja a kapcsolatuk alakulását.

A megformálásról:
Eszter a "civil" a filmes társaságban. Olyan hétköznapinak kellett lennem, amennyire csak lehet. Érezze úgy a nézõ, hogy ez a szerelmi csete-paté akár vele is megtörténhetne. Odaadó és gondoskodó partner, éli az átlagos nõk hétköznapi életét. Ebbe toppan be Alex, akinek a megjelenése felborítja az addig jól bejáratott hétköznapokat.

A mûfajról:
Nem tartom magam vígjátéki színésznõnek, és nem is szeretném, ha beskatulyáznának a filmszerepeim miatt. Nem a mûfaj, hanem a minõség a döntõ, soha nem aszerint fogadok el szerepajánlatot, hogy komikus vagy tragikus, hanem hogy szívesen bújok-e a szerep bõrébe, vagy sem. 

A forgatásról:
Szívesen forgatok elsõfilmesekkel. Amikor elkezdtük a munkát, Herendi Gábor figyelmeztetett minket, hogy ha esetleg másféle ritmust diktál, mint amilyet természetesnek érzünk, jelezzük nyugodtan. Az elsõ napokban valóban nem egyszer érzõdött úgy, hogy a jelenetek a szokásosnál gyorsabb ritmusra vannak felpörgetve. Amikor megmutattuk az általunk elképzelt verziót, ami szerintünk inkább illett a játékfilmhez, Herendi azonnal elfogadta a javaslatot. Végig nyitott volt arra, amit a színészei mondtak, de csak akkor fogadta el az ötletet, ha az illett az elképzeléséhez, és soha nem engedett olyan ötleteknek, amelyeket nem tartott jónak. Jó volt, hogy többségükben olyan partnerekkel kerültem össze, akikkel még soha nem dolgoztam együtt, s talán jó ideig nem is dolgoztunk volna, ha ez a film nem kínál rá lehetõséget. 
 
 

PINDROCH CSABA û Tamás

"Szinte észre sem veszi, hogy elveszíti önmagát és a kedvesét."

1997-ben végezte el a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolát, játszóhelyei a Budapesti Kamaraszínház és a Madách Színház. Fõiskolai vizsgafilmekben, reklámfilmekben szerepelt, a Valami Amerikában játssza élete elsõ filmfõszerepét.

A forgatókönyvrõl:
Amikor elolvastam a forgatókönyvet, jókat nevettem rajta. Számomra nem volt ismeretlen a világ, amibe olvasás közben becsöppentem, de teljesen frissnek hatott minden benne a humora miatt. Legfõképp azért örültem, hogy rám esett a választás, mert a történet ugyan egy film körül forog, de emberekrõl szól, függetlenül attól, milyen foglalkozást ûznek.

A szereprõl:   
Tamás reklámfilmrendezõ, aki két videoklip között élete nagy álmát dédelgeti. Magamban úgy gondolok rá, mint félig-meddig Herendi Gábor alteregójára. Még nincs harminc éves û, egyidõs velem -, bekerült a reklámbizniszbe, ahol sokat lehet nyerni, ugyanakkor sokat kell nyelni. Minden vágya, hogy igazi filmet rendezzen. Álmodozáson kívül nem igazán tesz érte sokat, és amikor eljön a nagy lehetõség egy amerikai producer képében, beijed. Nem a próbatételtõl, hanem attól, hogy a beteljesülés elõtt valamin mégis gellert kaphat a terv. Ettõl a pillanattól fogva kezd kifordulni önmagából, felad magából egy csomó, korábban fontosnak érzett dolgot, s szinte észre sem veszi, hogy ezzel párhuzamosan elveszíti a számára legfontosabb embert, a kedvesét. Az utolsó pillanatban döbben rá, hogy mi jelenti az élete értelmét, és bár késõnek látszik a felismerés, a film érzelmi happy enddel zárul.

A forgatásról:
Amennyire örültem a szerepnek, annyira féltem is tõle. Én, mint színész, igenis a sikerért hajtok, hisz mit ér a játék öröme a közönség elismerése nélkül Végig azon gyötörtem magam, hogy jó leszek-e. Herendi Gáborral már dolgoztam korábban, megnyugtató volt, hogy bízhattam benne. Nagyon ért ahhoz, hogyan kell bánni a színészekkel, amikor az ember kezd valami miatt begolyózni. Akárcsak az általam alakított figurának, Gábornak is mindene a film, de neki a lelkébõl jön, hogy játékfilmet kell csinálnia. Sokat jelentett, hogy szinte csupa ismerõssel jöttem össze, és a két filmbeli testvéremmel, Szabó Gyõzõvel és Hujber Ferivel barátokként fejeztük be a forgatást. Ónodi Eszterrel együtt felvételiztünk a fõiskolára, de csak most dolgoztunk elõször együtt. Oroszlán Szonjában remek embert ismertem meg, kedves, intelligens egyéniség, õ vígasztalt, ha begörcsöltem. Szervét Tibor színpadi színészként lenyûgözött, s amikor összekerültünk a filmben, mindig számíthattam arra, hogy segít. Szerepe jó részét angolul mondja, s nekem egyelõre nem erõsségem a nyelv, tehát a dialógusainkban nehéz helyzetbe kerültem volna, ha Tibor nem siet segítségemre. Nem csak végszavazással, hanem már a szemébõl láttam, hogy hogyan kell reagálnom. Jordit, az operatõrünket csodáltam. Ami a kitartását illeti, egy spanyol bika ereje volt benne, 12-15 órákat dolgozott, gyönyörûen fényelt. Hosszú ideig elszöszmötölt a beállításokon, de érdemes volt kivárni, nagyon szép lett az eredmény. Jó volt együtt dolgozni a stábbal, mert a profi szakmai tudásuk biztonságot adott. 
 
 

SZABÓ GYÕZÕ û Ákos

"Azért nevettetek, hogy mások ne sírjanak."

A legidõsebb fiú élete: sikeres üzletmenet, jó kapcsolatok, szép nõk. Ákos vállalja, hogy öccse elsõ játékfilmjéhez megszerzi a hiányzó pénzt. És megszerzi.

Önmagáról:
Alapvetõen komédiás típus vagyok. Nem csak a színpadon, a szerepeimben, hanem a barátaimmal is szeretek komédiázni. Szeretek nevetni, amikor lehet. Belmondo mondta, hogy azért nevetek, hogy ne sírjak. Ezt én inkább úgy mondom, hogy azért nevettetek, hogy mások ne sírjanak.

A szereprõl:
Az Ákoshoz hasonló figurákkal naponta találkozunk. Na, nem a metrón. De mindenütt ott vannak, ahol menõ dolog ott lenni. Jellegzetes típus, tucatjával termeli ki magából a yuppi nemzedék, a trendi fiatalság, a nyomulós menedzsment és a PR-légió. Megformálása nem volt nehéz, a környezetemben számtalan modellje szaladgál. 

A kényes jelenetekrõl:
Nem zavart, hogy vetkõznöm kellett a kamera elõtt, ha nem is egészen. Hozzá tartozik a munkámhoz, feladat, amit teljesíteni kell. Egy kis drukk azért van bennem ilyenkor, sõt, valójában nem vagyok oda érte, ha a szerepemhez csók, pofon, vagy akár egy egyszerû puszi is tartozik. Básti Julival van egy jelenetünk, amitõl fáztam egy kicsit. Amikor elovastam a forgatókönyvet, még nem tudtam, hogy ki lesz a partnerem az irodában lebonyolított szerelmi légyott jelenetében. Az volt az elsõ, hogy megkérdeztem a rendezõt. Mint kiderült, Básti Juli is ugyanezt tette. Nem mindegy, hogy egy ilyen helyzetet kivel játszik el a kamera elõtt az ember. Julival kollégák vagyunk a Katona József Színházban, jó a kapcsolatunk, szeretjük egymást. Azt hiszem, kedves jelenet kerekedett belõle, jól sikerült megoldanunk. Az volt benne az érdekes, hogy az elsõ, egy lendületbõl végigjátszott felvétel sikerült a legjobban. Spontán improvizáltuk végig, ráadásul váratlanul megcsörrent a telefon is, ami véletlen volt ugyan, de így még természetesebb lett tõle a jelenet. 

A munkáról:
Jó élmény volt a forgatás attól, hogy fiatal kollégákkal dolgozhattam együtt. Ritka manapság, hogy így összejöjjön egy fiatal társaság. Nagyon kevés alkalom adódik arra, hogy pályájuk elején álló színészek egy mozifilm révén kerüljenek reflektorfénybe, ez a film erre ad alkalmat. Néhányan filmeztünk már, de többen most elõször álltak filmkamera elõtt, friss volt a hangulat, friss volt a társaság, és remélem, ez a friss hangulat ott érzõdik a filmben. 
 
 

HUJBER FERENC û András

"Egy határon túl kitör, és ezzel mindenkit kiborít a környezetében."

András a legkisebb fiú, aki addig lázadozik a saját kényszerhelyzetei ellen, míg egy megtermett kék majom jelmezében nem találja magát az utcán. De az igazi meglepetés csak ezután következik, saját maga számára is. 

A szereprõl:
Eleinte azt hittem, András is egyike azoknak az ártatlan, a világról mit sem tudó "kisfiúknak", akiket zsinórban játszottam, s kezdett elegem lenni belõlük. Kiderült, hogy sokkal árnyaltabb figura, mint amilyennek az elsõ pillanatban látszik, s hogy sokkal többet tud az életrõl, mint a testvérei, akik könnyen lekezelik. Igaz, furcsa világban él, de ezt maga választotta, mert abban a világban nem tud élni, amelyikben a testvérei, a filmrendezõ Tamás és az üzletember Ákos. Könnyû volt megkedvelnem, mert okos, intelligens, megvan a véleménye a dolgokról. Igyekszik beilleszkedni, megfelelni az elvárásoknak, de egy határon túl kitör, és ezzel mindenkit kiborít a környezetében. Szerencsére a végén megtalálja magát, s mindvégig megõrzi egyéniségének fekete humorát.

A forgatásról:
Jó volt együtt lenni a csapattal, nagyon jó társaság jött össze. Kiválóan sikerült a színészválasztás, lubickoltunk a szerepekben. Mindenki felfedezett magában valamit, amitõl a megírt szerep éppen az övé kellett, hogy legyen. Jorditól, a spanyol operatõrtõl kicsit tartottam. Fáradhatatlan volt a sokadik órában is, de a vehemens, temperamentumos latin vér olykor kiütközött rajta. Nagyon megszerettem! Gáborral, a rendezõvel pillanatok alatt egy hullámhosszon voltunk. Pontosan tudta, hogy mit akar, és hogy mit vár a szereplõitõl, ami szerintem ritka. Azt hiszem, nagyon jó filmet csinált!
 
 

SZERVÉT TIBOR û Alex

"Mint a Vidám Parkban: az ember soha nem tudja, mi történik vele a következõ pillanatban."

Elismert színpadi színész, a Radnóti Színház tagja, de fõiskolás kora óta nem állt hazai filmben kamerák elõtt. Elsõ filmfõszerepében nem csak színészi képességeit, hanem kiváló angol nyelvtudását is megcsillogtatja.

A felkérésrõl:
Amikor elolvastam a forgatókönyvet, arra gondoltam, ha a közönség csak fele annyit nevet rajta, mint amennyit én nevettem, már nyert ügye van a filmnek. Szívesen igent mondtam egy ilyen lendületes és jókedvû történetre.

A szereprõl:
Alex Amerikából érkezik, és filmproducernek mondja magát. Életszeretõ, sok energiával felszerelkezett fickó. A gondolata sem merült fel bennem, hogy gazember lenne. Lenyúlja a lét, de ha tényleg producer lenne, akkor õ lenne az, akit átvernek. 

A munkáról:
Nem volt a fejemben kész szerepelemzés, ráhagyatkoztam Herendi Gábor irányítására. Aszerint mentem, ahogy õ kívánta. A filmezésben nekem minden új volt. Soha nem voltam bizonyos abban, hogy a felvevõgép szempontjából milyen lesz az, amit csinálok. Mint amikor a Vidám Parkban a dodzsemtõl a szellemvasútig mindent kipróbál az ember, és soha nem tudja pontosan, mi történik vele a következõ pillanatban. Egyszóval: életem elsõ komoly forgatása változatos volt és izgalmas.

Az angol nyelvû szereprõl:
A gimnáziumban és a jogi egyetem nyelvóráin szereztem be a nyelvtudásom hetven százalékát. Szeretek angolul játszani, néhány itt forgatott külföldi produkcióban adódott rá lehetõségem, persze csak egy-két napos munkákban. Alex amerikai akcentussal beszél, a forgatás elõtt amerikanizálnom kellett az angolomat. Elmentem a "kiejtés gazdájához", egy Amerikában született, de már magyarul is beszélõ tanárhoz, és bedolgoztam magam az amerikai kiejtésbe. Nem tanulás, hanem élvezet volt. Szeretem az idegen nyelveket, nem tettem le róla, hogy olaszul még megtanulok.
 
 

OROSZLÁN  SZONJA û Timi

"Nem kell más, csak jó adag humorérzék és önirónia."

Idén diplomázott a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem operett-musical szakán, a Vígszínházban játszik. Elsõ filmfõszerepében buta szõkét alakít, s bár civilben anyanyelvi szinten beszél angolul, a történetben õ az egyetlen, akinek még a "yes"-t is le kell fordítani.

A szereprõl:
Timi egyszerû lány, kicsit butácska, de megvan a magához való esze. Mindig jól számítja ki, hogy hová helyezkedjen, kivel barátkozzon. Énekes-táncos karrierre vágyik, Ákos barátnõjeként egyszerre jut a pénz és a karrier közelébe, hisz Ákos sikeres üzletember, az öccse pedig filmrendezõ, akivel Timi reklámfilmet és klipeket forgat. Gyorsan felfogja az új helyzetet, s gondolkodás nélkül elõre furakszik az amerikai producer kegyeiért versengõk sorában. Rögtön beleszerettem a szerepbe, amint elolvastam a forgatókönyvet. Hogy valakinek az a szó nem jut eszébe, hogy Parlament, s olyan csacskaságokon nevetgél, mint Timi û egy ilyen tõlem elütõ karakter megformálása igazi kihívás. Nem kell hozzá más, mint jó adag humorérzék és önirónia. Izgatott, hogy új helyzetekben próbálhattam ki magam, lehetõséget kaptam a bizonyításra, hogy meggyõzõ, hiteles figura születik a vásznon a forgatókönyvben megírt szerepbõl.

A felkészülésrõl:
A filmben a szerepbõl adódóan énekelek és táncolok, de egészen mást, mint eddigi szerepeimben. Sokféle stílust kipróbáltam korábban, játszottam Zelmát a Chicagóban, énekeltem az opera és operett között elhelyezkedõ Hófehérkét, Jenis Joplin-bluesokat adtam elõ zenekarral, és így tovább. Ezt a szórakoztató könnyûzenei stílust még nem próbáltam ki, ez vadonatúj volt. Beszereztem hozzá Britney Spierce-dalokat, ezekbõl tanultam, mert ezt a stílust õ képviseli a legjobban. Ugyanígy voltam a tánccal. Sokféle stílust táncoltam a fõiskolán és már elõtte is, discót még nem. Két-három héten át napi 3-4 órában gyakoroltam Seress Attila tánccsapatával a forgatás elõtt. Ez is kihívás volt, tudtam, hogy hibátlanul kell mennie, mire a kamera elé állok, mert Timi lehet, hogy butácska, de abban nagyon jó, amit csinál. 
 
 

SCHÜTZ ILA û bejárónõ

"Tejfölszerep: pici, de maradandó."

Bejárónõként bejáratos Ákos és a testvérei magánéletébe. Operai nagyjelenetben eszi le magát a sárga földig a "szerrel" megbolondított holland süteménnyel.
A szakmai zsargonban ezt hívjuk tejfölszerepnek. Pici, de maradandó. Nem egyszerûen takarítónõ vagyok, hanem egy kicsit a fiúk mamája is. Olykor felragadom a tollseprût, de legszívesebben a dél-amerikai szappanoperákon szipogok órákon át. A hasisos süti felfalását követõ jelenet némi gondot okozott. Mit csinál az ember ilyenkor? Ahány embert kérdeztem, annyiféle választ kaptam. Egy motívum valamennyi felvilágosításban megegyezett: aki így dobja fel magát, az szünet nélkül röhincsél. Röhincséltem hát. Nem gondoltam, hogy mennyire nem könnyû végigröhincsélni az egész hosszú "belõtt" jelenetet. 
Nyugodt, jó hangulatú munka volt. Üdítõ együtt játszani a sok jóképességû, fiatal kollégával. A rendezõ keményen állt a vártán, a spanyol operatõr nagyon odafigyelt minden beállításra, fényre, hangulatra. Jól éreztem magam, szerettem ezt a filmet.
 
 

SOPRONI ÁSZOK û Soproni Ászok

"A Hableány megtetszett a rendezõnek, bele is írták a történetbe."

A három testvér: Tamás, a reklámfilmrendezõ, Ákos, az üzletember és András, a legkisebb fiú egy jazz-kocsmában várja az amerikai producert. A színpadon ekkor lép a képbe a képernyõrõl ismerõs négy reklámember, a már elõadóként is népszerû Soproni Ászok.

Szóvivõ: Góczy Árpád, egy Ász a négy közül.
Herendi Gábor rendezõvel azóta ismerjük egymást, amióta megszületett az elsõ Soproni Ászok reklámfilm, azaz 1998 óta. Akkor olyan figurákat keresett Gábor, akik megjelenésükben teljesen természetes, hétköznapi fickóknak hatnak. Így esett a választása civilekre, azaz ránk. Egyikünk sem hivatásos színész. A kis fekete: Királyvári Zsolt -, azaz a Törpe - újságíró, õ a négyes kreatív mozgatója, jelenleg a "show-businnes-ben" dolgozik. A magas, barna, szakállas: Harmath Attila, végzettségére magyartanár, a szerzõi jogvédõnél dolgozik. Esztó Barnabás magánzó, szabadfoglalkozású vállalkozó, magam évtizedekig az MTV gyártásvezetõje voltam, ma is gyártásvezetõ vagyok û, a többi között a Soproni Ászok reklámfilmnek -, de már nem a tévében. Akkor nem gondoltuk volna, hogy ilyen sokáig összetartozunk majd. Amióta szeptemberben megjelent a CD-nk, sokat járunk fellépni önálló, 35 perces zenés-énekes-poénos mûsorral. A reklámklipjeinkben elhangzó számokat írattuk tovább önálló dalokká, az így született öt dalhoz szellemükben és stílusukban illõ újabb öt számot írtak állandó szerzõink, Hrutka Róbert zeneszerzõ, és Harmath Gábor (Attila bátyja) szövegíró. Mikor filmezni kezdtünk, nem gondoltuk volna, hogy így belejövünk az elõadói szerepkörbe.

A forgatásról:
Örültünk Gábor ötletének, hogy szerepeljünk a nagyjátékfilmjében. Volt egy dalunk, a Hableány, amelyet még nem adtunk elõ nyilvánosan sehol. Ez a szám megtetszett a rendezõnek, ezt énekeljük abban a jelenetben, ahol a történet három fõszereplõje az Old ManÆs dzsessz-kocsmában várja a negyediket, az amerikai producert. Az évek során mindig nagyon jól tudtunk együtt dolgozni Gáborral, s ezt csak még élvezetesebbé tette, hogy igen jó érzéke van a filmhumorhoz. Egy pillanatig sem jelentett gondot, hogy most nem pár másodperces reklámklipet veszünk fel, hanem egy gondosan felépített játékfilm-jelenetet, mert most sem kellett mást tennünk, adnunk kellett önmagunkat.