Vatel
francia film

Szereplõk:
Francois Vatel à. à. GÉRARD DEPARDIEU
Anne de Montausier à. à. UMA THURMAN
Lauzun márki à. àààààà.. TIM ROTH
XIV. Lajos à. ààààà... JULIAN SANDS
Condé herceg à. àààà JULIAN GLOVER
 

Forgatókönyvíró: JEANNE LABRUNNE, TOM STOPPARD
Jelmeztervezõ: YVONNE SABASSINOT DE NESLE
Zeneszerzõ: ENNIO MORRICONE
Operatõr: ROBERT FRAISSE
Rendezte: ROLAND JOFFÉ
Producerek: ALAIN GOLDMAN, ROLAND JOFFÉ
Gyártási év: 1999
Játékidõ: 117 perc

TARTALOM

A történet Condé herceg kastélyában játszódik 1671 áprilisának végén. Fõszereplõje Francois Vatel, a büszke, de megöregedett és anyagilag tönkrement Condé herceg hûséges inasa. A hercegnek szüksége van XIV. Lajos király kegyére, és abban reménykedik, hogy a hollandok elleni új hadjáratban az uralkodó kinevezi a hadsereg vezérévé.
Condé csak a királyt ismeri el maga fölött, s úgy dönt, az udvarral együtt meghívja vendégségbe. Vatelre vár a feladat, hogy Chantilly kastélyát a fogadásra alkalmassá tegye, és megszervezze a háromnapos ünnepséget, amelynek éjjel-nappal káprázatosnak kell lennie.
A feladat sikeres végrehajtása érdekében Vatel befogja az egész szolgahadat, férfiakat és nõket, fiatalokat és idõsebbeket, akik mind azon munkálkodnak, hogy a király meglepett és elégedett legyen. Vatel megtervezi az ünnepséget, összeállítja az ételsort, s olyan látványosságokról gondoskodik, amiket a király igazán kedvel.
A nyüzsgés kellõs közepén Vatelt elcsábítja Anne de Montausier, a királyné kegyence, aki után a király is epekedik. Anna odaadja magát Vatelnek, aki megfeledkezik róla, hogy plebejus származása ellenére a ceremónia nagymestere, ám valójában nagyszívû, férfias jelenség.
Az ünnepségek a végükhöz közelednek. A kellemes légkör biztosítani látszik a sikert. Ám a harmadik nap estéjén nem érkezik meg a vacsorához a halà

A PRODUKCIÓRÓL Roland Joffé rendezõ bevallotta, hogy keveset tudott Vatel személyérõl. 
äNem ismertem a pontos történetet, de volt valami fogalmam az ilyesfajta hatalomról, aminek az ember ilyen hirtelen jut a birtokába. Vatel az, aki felelõs volt az egész konyháért, de nemcsak az ételekért, hanem azért is, hogy mindenki jól érezze magát. A filmben két világ létezik egyidejûleg: a szörnyûségekkel-borzalmakkal teli udvar, mivel tényleg rémes dolgok történnek ott, a hatalom igazából a nõké, õk döntenek például, kivel hál a király. A másik világ azoké a férfiaké, akik felett egy kicsit eljárt az idõ, és emiatt csalódottak és keserûek."
A történet kétségtelenül a hatalom erejérõl, a csábítás hatalmáról szól. Joffé megkapta a forgatókönyvet, ami korábban díjat nyert egy pályázaton, s alapjául Tom Stoppard drámája szolgált.
äRögtön megragadott a varázsos, rejtélyes sztori. Azonnal megegyeztünk, hogy megfilmesítjük, az egyetlen problémát a költségvetés jelentette. Ez ugyanis nem az a történet, amit elég franciául leforgatni. Egyetértettünk abban, hogy nagyobb nemzetközi sikerre számíthatunk, ha angol nyelven készítjük el. Bevettük a csapatba Tom Stoppardot is, aki a legalkalmasabb volt az angolra való átültetés végrehajtására. Azt hiszem, ezért a munkáért érdemes volt megszületnünk.
Ami Vatel figuráját illeti, végül elég közel kerültem hozzá. Egy rendezõ tulajdonképpen nem különbözik alapvetõen egy szakácstól. Mindkettõ tökéletességre vágyik, a létezõ alapanyagból a legjobbat kell kihoznia. Nekem viszont itt volt egy nagy probléma, nevezetesen a jelmezek. Utálok kosztümös filmet készíteni, ez szinte lehetetlen feladat. Minden akörül forog, hogyan kell felvenni egy olyan ruhát, amit már régen senki sem visel. Nem tudják, hogy kell belebújni, nem lehet csak úgy ledobni, ha éppen meggondoljuk magunkat és másikat szeretnénk választani helyette. Szóval a maskara akadályozza a munkát. Ugyankkor korlátozza az ember képzeletét, mert az az igazság, hogy a múltat nem lehet újra elõállítani. Így amikor az ember kosztümös filmet forgat, valójában a jelen képére formálja a múltat, csak egy kicsit más aspektusból. 
Nem állítom határozottan, hogy a dolgok valójában úgy történtek, ahogy a filmben. Engem a részletek csak a történet szempontjából érdekelnek. A legszínesebben, a legélvezetesebben szerettem volna elmesélni az embereknek, hogy milyen is lehet az élet. A cselekmény szerint az a lényeg, hogy Vatel a részletek megszállottja, s önmaga minden férfi és minden nõ. A filmmel megpróbálom megmozgatni az emberek fantáziáját. Egyik módszerem például az, hogy ismert tényeken alapuló, de nemlétezõ naplókból idézek, amiket odaadok a szereplõknek, és azt mondom: olvasd el. Bízom abban, hogy miután elolvasták, megértik a szereplõk tulajdonságainak legfõbb jellemzõit és aszerint formálják meg az alakokat."
Vatelt Gérard Depardieu alakítja, akinek megvan a maga sajátos világa, de ez nem áll túl távol a híres szakácsétól. Joffé szerint a rendezõ dolga nem az, hogy irányítson, hanem hogy terelgesse a folyamatokat, s a szereplõ energiáit a megfelelõ mederbe irányítsa. Depardieu képes arra, hogy a nézõkkel megszerettesse Vatelt.
äAzt hiszem, leginkább az embersége teszi erre alkalmassá, valmint az a képessége, hogy kívülálló legyen. Ha végignézzük a karrierjét, ez nyilvánvaló" û teszi hozzá a rendezõ. äVatel egyik nagy felismerése az volt, hogy nem õ a legfõbb ceremóniamester, hanem csak egy komornyik, egy szolga, akire lehet, hogy többé már nem lesz szükség. Szerintem ezen mindenkinek el kellene gondolkodnia, aki mások irányításával foglalkozik, legyen az akár politikus vagy egyszerû munkahelyi fõnök. Aki nem tudja, hogy õ irányít, vagy õt irányítja a tömeg. A jobbak maguk döntenek, a rosszabbak pedig sodródnak a tömeggel."
Uma Thurman alakítja Anne de Montausiert, akibe Vatel beleszeret. A színésznõ szerint az általa alakított nõ nagyon kiegyensúlyozott jellem, de mellékszereplõ, a királyi udvar része, aki úgy nõtt fel, hogy betartotta a szabályokat. 
äAmikor megismeri Vatelt, észreveszi, hogy másképpen is lehet szemlélni a dolgokat, egyénibben, szabadabban, mint ahogy eddig tett" û jegyzi meg a színésznõ. äRoland Joffé fantasztikus rendezõ, igazán élmény vele dolgozni. Õ volt az egyik legfõbb ok, ami miatt elvállaltam a szerepet." 
Tim Roth formálja meg Lauzun márkit, aki minden, csak nem jó fiú. 
äSzerintem nagyon romantikus kapcsolat van Vatel és Anne között és én, bármilyen meglepõ, szeretem a romantikus történeteket. Az is tetszett, hogy a film nem annyira a fõszereplõk köré összpontosul, hanem a kulisszák mögötti jeleneteket is bemutatja.  Az általam alakított fickó bizonyos szempontból egy szégyentelen gazfickó, aki mindent túlél. Úgy tudom, az igazi márki vagy nyolcvan évet ért meg, s bár tíz évre börtönbe csukták, még mindig reménykedett benne, hogy visszatérhet az udvarba." 
A rendezõ egyébként igen jó véleménnyel van az ünnepségekrõl, fõleg ha azok megrendezésében neki magának is része van, még ha sok munkával jár is. äSemmi sem nehezebb és kevésbé megfogható, mint ez az õrület, ezek az ünnepek. Látjuk minden apró részletüket, és felismerjük bennük a magunk életét, ahogy a király igyekszik elûzni szûnni nem akaró unalmát. Az uralkodó kínjában mulat és az állandó új csábítások mellett igyekszik fenntartani a jó viszonyt a régi szeretõkkel is. Amit még szeretek a filmben, az az, hogy nem vezetünk félre senkit, mindenki végzi a maga munkáját. A többi már nem rá tartozik, minden, ami fölötte van, az már nem az õ ügyeà" 
Az angol nyelvû, francia produkció a 2000. évi  Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nyitó filmje volt,  versenyen kívül mutatták be, s jelentõs közönségsikert aratott.
 
 

Roland Joffé rendezõ
 

Roland Joffé 1945-ben született Londonban. A manchesteri egyetemen angol irodalmat és színháztörténelmet tanult, majd színdarabot írt, színtársulatot szervezett, s végül teljesült legtitkosabb vágya: a londoni National Theatre-ben rendezhetett. Õ a legfiatalabb rendezõ, aki valaha is dolgozott a londoni Nemzeti Színházban. 
Elsõ filmjét 1984-ben forgatta: a Gyilkos mezõk a kambodzsai Pol Pot rezsim rémuralmáról szól, s ezzel az alkotással Joffé egy csapásra világhírû lett. Második filmje,  A misszió az 1986-os Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Pálma-díjat. 
A Fat Man and the Little Boy címû filmjének Joffé írta a forgatókönyvét. A középpontban egy titkos, Új-Mexikóban zajlott program áll, a Manhattan-terv. Ennek keretében kísérletezték ki az atombombát. A legfõbb parancsnok Leslie Groves tábornok volt, míg a program tudományos oldaláért Robert Oppenheimer felelt. A film a két ember kapcsolatáról szól, és mellesleg megismertet az atombomba kifejlesztésének titkaival. A fõszerepeket Dwight Schultz, illetve Paul Newman alakították.
Az Örömvárosnak rendezõje és egyben producere is volt. A film arról szól, hogy egy amerikai sebész elveszíti egyik páciensét, s ez annyira megrázza, hogy feladja hivatását, és az indiai Kalkuttába utazik, hogy megtalálja önmagát. Itt találkozik egy nõvérrel, aki létre akar hozni egy klinikát az érinthetetlen kaszt tagjai számára. Az orvos nem tér vissza a gyógyításhoz, viszont segít az építkezésben, amivel feldühíti a helyi keresztapát, aki megpróbálja megtorpedózni a terveket. A fõszerepet Patrick Swayze játszotta.
Ezután Nathaniel Hawthorne A skarlát betû címû regényének feldolgozása következett, melynek Joffé egyben producere is volt. A történet középpontjában Hester (Demi Moore) áll, aki igaz szerelméért egész életén át vállalja a társadalmi számkivettetést, mivel szerelme egy fiatal lelkész (Gary Oldman), s ezt férje (Robert Duvall) nem tudja megbocsátani neki.
A romantikus történetet egy szerelmi háromszög követte. A Goodbye Lover fõszereplõi, Ben (Don Johnson) és Sandra (Patricia Arquette) vadul szeretik egymást, de Sandra sajnos férjnél van, s élete párja nem más, mint Ben öccse, Jake (Dermot Multoney) aki hamarosan rájön, mi folyik a háta mögöttà
 
 

Roland Joffé filmjei:

A misszió (The Mission, 1986)
Fat Man and Little Boy (1989)
Örömváros (La cité de la joie, 1992)
A skarlát betû (The Scarlet Letter, 1995)
Hazugságok labirintusa (Goodbye Lover, 1999)
Vatel (2000)
 

Gérard Depardieu (Francois Vatel)

Gérard Depardieu igazán szorgalmas színész, eddig 117 filmben szerepelt. 1948-ban született egy hatgyermekes fémmunkás családban. 12 évesen otthagyta az iskolát, csavargott és pénzért bokszolt, s gyakran keveredett összeütközésbe a rendõrséggel. Végül elege lett a vándorlásból és 16 évesen színiórákra járt Párizsban. Egy kis vándor színtársulattal, a Cafe de la Gare-val utazhatott és olyan színészek társaságában lépett fel, mint Patrick Dewaere és Miou-Miou. Ezután kisebb filmszerepeket kapott, majd fõszereplõvé lépett elõ. Számos díjat nyert: a Cyrano de Bergeracért César-díjat, a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb férfi alakítás díját nyerte, s ezért a moziért Oscarra is jelölték. Elsõ amerikai sikerét 1990-ben aratta a Zöld kártyában, amiért Golden Globe-díjat kapott. Mûvészfilmekben is játszott, például Roman Polanskival forgatta a Puszta formalitást. Nagy népszerûséget szerzett, megkapta a francia becsületrendet is. 
 

Gérard Depardieu filmjeibõl:

Esténként a kormoránok rikoltoznak (Le cri du cormoran, le soir au-dessus des jonques, 1971)
A bajhozó (Le Viager, 1972)
Csapásra csapás (La scoumoune, 1972)
Két férfi a városban (Deux hommes dans la ville, 1973)
Vincent, Francois, Paul és a többiek (Vincent, Francois, Paulà et les autres, 1974)
A forgalmi dugó (LÆingorgo û Una storia impossibile, 1978)
Elõ a zsebkendõket (Préparez vos mouchoirs, 1978)
Az utolsó metró (Le dernier metro, 1980)
A vagány (Loulou,1980)
Balfácán (La chévre, 1981)
Szomszéd szeretõk (La femme d'a coté, 1981)
A nagy testvér (Le grand frére, 1982)
Danton (Danton, 1982)
Holdfény a csatorna felett (La lune dans le caniveau, 1983)
Balekok (Les Compéres, 1983)
Egy nõ vagy kettõ (Un femme ou deux, 1985)
Zsaruszerelem (Police, 1985)
Négybalkezes (Les fugitifs, 1987)
Kösz, megvagyunk! (Merci la vie, 1990)
Zöld kártya (Green Card, 1990)
Minden reggel (Tous les matins du monde, 1991)
Hanta-palinta (Mon pere ce heros, 1991)
1492 û A paradicsom meghódítása (1492: Conquest of Paradise û 1992)
Puszta formalitás (Una pura formalita, 1994)
Apám, a hõs (My Father the Hero, 1994)
Zûrangyalok (Les anges gardiens, 1994)
Segíts, mumus! (Bogus, 1996)
Csillagot az égrõl (Unhook the Stars, 1996)
A vasálarcos (The Man In The Iron Mask, 1997) 
Asterix és Obelix (Asterix and Obelix, 1999)
Vatel (2000)

Uma Thurman  (Anne de Montausier)

Uma Thurman pszichológus mama és egyetemi professzor papa lányaként jött a világra 1970-ben, Bostonban. Apja volt az elsõ amerikai, akibõl tibeti szerzetes lett, de mára már a Columbia egyetem teológia szakának vezetõje. Uma és három fiútestvére, akik hindu istenségek után kapták a nevüket, részben Indiában, részben Amerikában nõttek fel. Uma 15 évesen úgy döntött, színésznõ lesz, mivel a Salemi boszorkányok iskolai elõadásában felfedezte õt két ügynök. Elõször ugyan mosogatott és modellkedett New Yorkban, majd 1987-ben megkapta elsõ szerepét a Gyilkos féltékenység címû filmben. Terry Gilliam mozijában, a Münchausen báró kalandjaiban Vénuszt alakította, majd Stephen Frears Veszedelmes viszonyokjában 18 évesen olyan sztárokkal játszhatott együtt, mint John Malkovich vagy Glenn Close. Ezután több szerepet is visszautasított, mert nem akart valamiféle szexszimbólum lenni, de Tarantino Ponyvaregény címû filmjében örömmel vállalta az alakítást, amiért Oscar-díjra jelölték.
 

Uma Thurman filmjei:

Gyilkos féltékenység (Kiss Daddy Goodnight, 1987)
Johnny, a tökéletes (Johnny Be Good, 1987)
Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons, 1988)
Münchausen báró kalandjai (Adventures of Baron Munchausen, 1988)
Henry és June (Henry & June, 1989)
Gazdagok és balekok (Where the Heart Is, 1990)
Robin Hood (Robin Hood, 1991)
Jennifer 8 û A következõ (Jennifer Eight, 1992)
Dermesztõ szenvedélyek (Final Analysis, 1992)
Néha a csajok is úgy vannak vele (Even Cowgirls Get the Blues, 1993)
Veszett Kutya és Glória (Mad Dog and Glory, 1993)
Ponyvaregény (Pulp Fiction, 1994)
Itália csókja (Month by the Lake, 1995)
Gyönyörû lányok (Beautiful Girls, 1996)
Vonzások és állatságok (The Truth About Cats & Dogs, 1996)
Batman és Robin (1997) 
Gattaca (Gattaca, 1997)
Nyomorultak (Les Misérables, 1998)
A bosszúállók (The Avengers, 1998) 
A világ második legjobb gitárosa (Sweet and Lowdown, 1999)
Vatel (2000)
 

Tim Roth (Lauzun márki)

Tim Roth 1961-ben született Londonban, apja újságíró volt, anyja pedig tanárból lett festõmûvész. A papa a baloldallal rokonszenvezett, s családnevüket Smithról Rothra változtatta, hogy így fejezze ki szolidaritását a második világháború koncentrációs táborainak túlélõi iránt. Szülei korán elváltak, de Tim magániskolába járhatott és 16 évesen kiválasztották egy iskolai elõadáson a Dracula címû musical fõszerepére. Érettségi után szobrászatot tanult, de másfél év múlva rájött, hogy nem ezt akarja, és inkább a színészet felé fordult. 1983-ban kapta meg elsõ szerepét egy tévéfilmben: a Made in Britain címû BBC-produkcióban egy skinheadet alakított, majd Stephen Frears Félelem nélkül címû alkotásában egy bérgyilkost formált meg.
Roth kedveli a rosszfiúk alakítását, jól együttmûködött Quentin Tarantinóval, de nem áll tõle távol a romantikus gonosz sem: Michael Caton-Jones Rob Roy címû filmjében nyújtott alakításáért a legjobb mellékszereplõ Oscar-díjára nevezték.
Roth megpróbálkozott a rendezéssel is, 1999-ben vitte filmre Alexander Stuart The War Zone címû regényét.

Tim Roth filmjei:

Félelem nélkül (The Hit, 1984)
Elválasztott világ (A World Apart, 1988)
Megölni egy papot (To Kill A Priest, 1988)
A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretõje (The Cook the Thief His Wife & Her Lover, 1989)
Rosencrantz és Guildenstern halott (Rosencrantz and Guildenstern Are Dead, 1990)
Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs, 1991)
Temetõi járat (JumpinÆ at the Boneyard, 1991)
Vegyes-páros (Bodies, Rest & Motion, 1993)
A sötétség mélyén (Heart of Darkness, 1993)
Rob Roy (Rob Roy, 1994)
Ponyvaregény (Pulp Fiction, 1994)
Négy szoba (Four Rooms, 1995)
A varázsige: I Love You (Everyone says I Love You, 1995)
Gengszter (Hoods, 1997)
A hazug (Hodlum, 1997)
Az utolsó belövés (Gridlock'd, 1997) 
Vatel (2000)
 
 

Ennio Morricone
zeneszerzõ

1928. november 28-án született Rómában a XX. század egyik legnagyobb hatású filmzeneszerzõje, aki a római Santa Cecilia konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait, és egyebek mellett trombitán tanult. Elõször 1964-ben Sergio Leone hívta Egy maréknyi dollárért címû alkotásához, hogy néhány betétdalnak készítse el a hangszerelését. Munkájára hamar felfigyeltek, mert olyan hagyományostól eltérõ hangszereket alkalmazott, mint amilyen a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár. Sorra kapta a megbízásokat, s bár elsõsorban westernfilm-zeneszerzõként jegyezték meg nevét (egyik leghíresebb filmzenéjét az 1968-as Leone-rendezéshez, a Volt egyszer egy vadnyugathoz készítette), számos más mûfajban is dolgozott a vígjátéktól a romantikus filmeken át a horrorokig. Roland Jofféval már dolgozott együtt 1986-ban, amikor A misszió címû film zenéjét komponálta, s 1993-ban, az Örömváros készítésekor.
Ennio Morricone filmjeibõl: 

Egy maréknyi dollárért (1964)
A jó, a rossz és a csúf (1966)
Volt egyszer egy vadnyugat (1968)
Az erõszak városa (1970)
Egy marék dinamit (1971)
Ördögûzõ 2. (1977)
Aranyesõ Yuccában (1980)
A dolog (1982)
Volt egyszer egy Amerika (1984)
A misszió (1986)
Aki legyõzte Al Caponét (1987)
A terror útja û Az Achille Lauro ügy (1990)
Örömváros (1992)
Célkeresztben (1993)
Zaklatás (1994)
Twister (1996)
A Mars mentõakció (1999)
Vatel (2000)
 
 

äA film nem ad leckét, hanem a mindennapi élet minõségérõl beszél"
Roland Joffé-interjú 

û Hogyan került e produkcióba?
û A Vatel forgatókönyve, amit Jeanne Lebrune írt, már számos díjat nyert és a producer, Alain Goldman odaadott nekem egy franciára fordított példányt. Elolvastam, és teljesen lenyûgözött a történet. Alain és én azonnal filmet akartunk csinálni belõle, de üzleti okok miatt csak francia produkció lehetett. Ám ez olyan csodálatos sztori, hogy nemzetközinek kell lennie. Ezért úgy döntöttünk, hogy angolul forgatjuk le, ami igen nagy nehézségekbe ütközik Franciaországban. Ezért megkértük Tom Stoppardot, hogy csatlakozzon hozzánk, mivel szerintünk õ képes volt adaptálni a fordítást. Ezzel be is indult a produkció.

û Ismerõs volt önnek ez a történelmi kor, mielõtt érdekelni kezdte volna a karakter?
û A legtöbb európai embernek többnyire halvány sejtelme sincs róla, ki is volt XIV. Lajos. Más részrõl abban is kételkedem, hogy fogalmuk lenne Vatelrõl, bár szerintem néhány francia már hallott róla. Nem szabad megfeledkezni róla, hogy magának az uralkodónak is voltak elképzelései arról, hogy milyennek kell lennie egy XIV. Lajosnak, legalábbis a szóbeszéd szerint. De elég sokat olvastam róla. Fõleg élete utolsó éveirõl vannak elképzeléseink, de a filmben a fiatal uralkodót ábrázoljuk. Az ifjú Lajos roppant érdekes karakter, a filmben úgy 30 éves. Magányos, félénk gyermek volt, aki azonban már akkor Franciaország egyesítését akarta. Amikor trónra került, levert néhány felkelést, s elsõdlegesen birodalma biztonságát tartotta szem elõtt. De kivel szemben? Mondjuk önmagávalà Most sok királynak elõtte és utána, az ország biztonsága egyben a franciákét is jelentette. Úgy vélem, ez a hihetetlen manipulációkra képes teremtmény, ez a briliáns szociológus bizonyos szempontból kétségtelenül zseni volt, aki megteremtette a mai napig létezõ francia modellt. Franciaország republikánus monarchia lett, s a franciák azóta is számos rendkívüli, nagyszerû és radikális karaktert adtak a világnak.

û Mi a véleménye Vatelrõl?
û Nagyon közel érzem magamat hozzá. A rendezõ nem sokban különbözik a szakácstól. Mind a kettõ tökéletességre törekszik, jól akarja végezni a dolgát és tudja, milyen lehetne az ideális élet. A kérdés az, mit tegyünk, ha nem járunk sikerrel. Vatelnek megvan errõl a saját elképzelése, s a filmben egy bizonyos eseménnyel kapcsolatban be is mutatjuk ezt. Csupán három napról van szó, de az ezalatt történtek nagy nyomást gyakorolnak Vatelre.

û Vatel kivételével a filmbeli karakterek nem túl äkedvesek".
û Nem hiszem, hogy az emberek äkedvesek" lennének, de ez nem tart vissza attól, hogy kedveljem õket. Mi emberek rendkívüli teremtmények vagyunk. Nem dugjuk a fejünket a homokba, és teljesen õszinték vagyunk. Mint fõemlõsök mi vagyunk a csúcson, és tetteinkbõl lelkiismeretünk szerint levonjuk a következtetéseket. Ezek annak a felfedezésnek az eredményei, miszerint az élet nem jó és nem rossz, ilyen egyszerû ez.

û Amíg Vatel megpróbálja megszervezni a háromnapos grandiózus ünnepségeket, úgy tûnik, mindenki manipulálni akarja õtà
Ez igaz, de nagyon emberi dolog is, nem? Vatel nagy dolgokra készül, de kit érdekel, mi zajlik le a szakács agyában fõzés közben? A film nem ad leckét, hanem a mindennapi élet minõségérõl beszél. Mindenki, akit ismerek, valamikor, valamilyen módon tapasztalt már Vatelhez hasonló élményeket.

û A Vatel a harmadik kosztümös filmje A misszió és A skarlát betû után. Kedveli ezt a mûfajt, melyikben érzi leginkább otthon magát?
û Nem szeretek kosztümös filmeket forgatni. A jelmezek bonyolítják a dolgokat. Mindenki kénytelen álruhába öltözni, olyasmit vesz magára, amit már senki sem hord. Viszont serkenti a képzeletet, a színészét és a rendezõét egyaránt. A valóságban nem lehet újrateremteni a múltat. Bizonyos módon egy kosztümös dráma a jelen megelevenítése, csak más nézõpontból. Még a legkiválóbb történész sem képes megmondani, milyen volt XIV. Lajos korában élni. Csupán rá tud mutatni a történelmi fejlõdésben játszott szerepére, de ez számunkra most nem fontos. 

û A film történelmi háttérrel rendelkezik. Gondoskodott arról, hogy históriailag minden a helyén legyen?
û A történelmi film az õrületbe kergetheti az embertà Folyamatosan kérdezgetem magam, vajon jól csináltam-e, hitelesen mutattam-e meg az eseményeket. Olyan gazdag ábrázolást akartam nyújtani, amilyet csak lehetséges, de néha kibillentem az egyensúlyból. Mindenesetre az érzelmi állapot és az érzések voltak azok, amiket be akartam mutatni a képeken keresztül.

û Az ön által leírt Roland Joffé mûvész?
û Ez hihetetlenül unalmasnak hangzik. Én jobban kedvelem azt a Joffét, aki megszállott filmkészítõ. Egy kicsit olyan, mint Vatel. Egyidejûleg megható és nevetséges, háromszáz ember vár rá, miközben egy virágcsokrot rendezget. Nem hiszem, hogy ez helyénvaló, de érzek némi közösséget vele. Amikor a király leül, és Vatel a tûzijátékkal és négyszáz fõs személyzettel a háta mögött észreveszi, hogy a bal tizenhatos asztalnál valaki rossz helyre tette a szalvétát, egész közel éreztem magam hozzá. Úgy vélem, Vatelnek ezek a tulajdonságai legalább annyira elegánsak, mint nevetségesek, s magamban is felfedeztem már hasonlókat, ráadásul mások is felhívták rá a figyelmemet.

û Többen elmesélték, hogy a forgatás helyszínén képes tökéletesen koncentrálni, és mindent kikapcsolni, miközben ott nyüzsög ön körül a stáb. De ön csak a képernyõt nézi és azon kívül nem létezik semmi az ön számára. 
û Úgy vélem, ez jó leírás, tényleg képes vagyok egy bizonyos pontra összpontosítani. Ez gyerekkori adottság, amit sikerült megõriznem. Egyedüli gyerek voltam, aki tömegben nõtt fel. Ha ki akartam élni a fantáziámat, akkor koncentrálnom kellett. Ez ma sem komplikáltabb, mivel a forgatási helyszínen egyidejûleg teremtõnek és szemlélõnek kell lennem. Ere képes vagyok, de azt már nem tudom, hogy egy vagy két cukrot tettem-e a teámba, pedig édesen szeretemà

û Milyen volt a kapcsolata a színészekkel?
û A színészekkel való munka szépsége abban rejlik, hogy nincs két egyforma közöttük. Nem bánhatsz úgy az egyikkel, ahogy a másikkal szoktál, mert az nem fog mûködni. Ha arra gondolok, milyen voltam fiatal rendezõnek, még ma is elvörösödök a szégyentõl. Eszembe jutnak a vég nélküli jegyzetek, amelyeket a szereplõk kezébe nyomtamà ma már bízom bennük, rájuk hagyom az alakítást, csak néha adok instrukciókat. Most eltértem ettõl, valós történelmi dokumentumok alapján minden fõbb szereplõnek írtam egyfajta naplót, emlékiratot, persze egyes szám elsõ személyben, aztán odaadtam nekik, hogy olvassák el, így közelebb kerülhettek a figurához.

û Gérard Depardieu játssza Vatelt. Könnyû irányítani egy ilyen mérhetetlen energiával rendelkezõ, kiváló színészt?
û Gérard természetesen egy külön világ, de bizonyos módon nagyon közel áll Vatelhez. Szerintem nem a rendezõ feladata, hogy irányítson egy ilyen színészt, csak a megfelelõ helyre kell terelni az energiáit. Emberségük és elszigeteltségük egyaránt közelíti egymáshoz Gérardot és Vatelt. Színésznek lenni nem könnyû, mert az illetõ sohasem tudhatja, hogy õ a közönség rabszolgája vagy az az övé. Vatel végül rájön, hogy mindabban, amit csinált, nem õ volt a mester, hanem csupán a szolga lehetett, s ezért nem respektálja többé ezt az állapotot... Nem hiszem, hogy akadna ezen a bolygón olyan nagy színész, aki valaha fel ne tette volna magának ezeket a kérdéseket, a nagy formátumú politikusokat is beleértve. Gérard kihívást jelent minden rendezõ számára, az én kívánságlistámon is régen szerepelt. Én inspirálom õt, õ meg engem, így mindketten a legjobbat tudjuk nyújtani. A Vatelben szerintem mindez sikerültà
 

äVatel kiváló szervezõ, kitûnõ ízlése van, tökéletesen tisztában van a feladataival, és észreveszi a dolgok szépségét"
Gérard Depardieu-interjú
 

û Ki volt Francois Vatel?
û A legtöbb emberhez hasonlóan én is hallottam róla, ismerem a férfi történetét, aki megkéseli önmagát, mert a hal nem érkezett meg idõben. Tudtam arról, hogy Jeanne Labrune forgatókönyvet írt Vatelrõl. Amikor Alain Goldman Roland Joffét választotta rendezõnek, aki Tom Stopparddal átdolgozta a forgatókönyvet, megkaptam a forgatókönyvet, aminek részletgazdagsága teljesen lenyûgözött. Imádtam a nagy szervezõt, aki Condé Chantillyban lévõ kastélyában gondoskodik a király szórakoztatásáról. Vatelnek sokirányú volt a tehetsége, jól tudta vezényelni a lakájok hadát, és túlzott felelõsségérzet dolgozott benne. Talán egy kicsit túl is tengettà

û Vatel úgy szervezte meg a show-kat, mint az ünnepi lakomát.
û Ez volt a nagy intendáns feladata. Õ felelt a konyháért és az ünnepségekért egyaránt. Mindegyik fogásnak egyedinek kellett lennie, ez kiderült számomra a filmbõl. Vatel számára hihetetlen feladat volt, ami végül az életébe került. 

û Vatel folyamatosan mások öröméért munkálkodik.
û A töréspont abban a jelenetben következik be, amikor Condé herceg kártyázik a királlyal és elveszti a tétet, Vatelt, akinek ezután az uralkodót kell szolgálnia.  Ez benne volt a forgatókönyvben, de úgy éreztük, hogy Vatel túl sokat aggodalmaskodott emiatt, meg az Anne de Montausierrel való viszony miatt is. Valami kettõsség mutatkozik meg a férfi és a mûvész között.

û  Vatel poétikus figura egy intrikával és rivalizálással teli világban: ez teszi õt nagy jellemmé.
û Vatel Condé hercegen át érzékeli a dolgokat. Bár messze van attól, hogy rájöjjön a valóságra, miszerint a szörny a hatalom, s az eszköze a csábítás. A hatalom az elsõdleges, s Vatel ezt csak Condé herceg aggodalmai és szenvedése tükrében tapasztalja meg.

û Vatel állandóan mozgásban van: õ a szervezõ, a rendezõ.
û Igen, õ mindig nyüzsög, és feltûnõen titokzatoskodik. Van benne némi Cyrano de Bergerac-i beütés, de annak csodaszere nélkül. Vatel kiváló szervezõ, kitûnõ ízlése van, tökéletesen tisztában van a feladataival, és észreveszi a dolgok szépségét. A filmbeli tûzijáték-jelenet õt jelképezi, ám ezért nem vár elismerést.

û Tudna valami olyat mondani, ami külnösen inspiráló volt a szerepben?
û Semmi különös nem kell ahhoz, hogy eljátsszak egy nagyon elfoglalt ember: Vatel benne van a dolgokban és folyamatosan megpróbál örömet szerezni az urának. Biztos akar lenni benne, hogy minden jól megy. Számomra az élet jelenti az örömet, minden csodálatos benne, s a magam részérõl érzékelem az optimizmust Vatelben anélkül, hogy felismerném azt. Tudom, hogy kell felismerni a megfelelõ húst, szeretem is megenni, de van bennem némi fáradtság és depresszió is. Mint az életben, a Vatel forgatása fárasztó volt, 14-15 órát dolgoztunk naponta, s mindig azt mondtam Joffé-nak: te magad vagy Vatel. Vatel, a nagy filmrendezõkhöz hasonlóan megszervezi a gyönyörûségeket.

û A király és az udvar számára szervezett nagy show-ban Vatel a filmvászon túloldalán látjuk, azon munkálkodik, hogy örömet szerezzen az uralkodónak!
û Igen, úgy, mint a festõ, aki úgy kezdi el festeni a képet, hogy nem tudja, mi jön ki belõle. Ezt szerettem én a filmben: Vatel nem vadászik bókokra, elvégzi a munkáját és a többi már nem tartozik rá. Ami odafent történik, az már nem érdekli. Mint Renoir äLa régle du jeu" címû festményén, ahol ábrázolja a fentet és a lentet, itt az arisztokraták odafent vannak, a konyha pedig az alsó régióban. Azt is nagyon szerettem a filmben, hogy sok függöny van benne, melyek különbözõ dolgokat takarnak. A színész számára mágikus az a jelenet, ami rajta kívül történik, s bár nem tudja, mégis részt vesz benne. A színészek legnagyobb pillanatai azok, amikor a dolgok önálló életre kelnek, néha ez tiszta költészetté válik.

û Az egyik csúcsjelenetben egy ember elvesztése fontos Vatel számára!
û A filmekben lényegtelen a halál. Itt a pazarlás, a dorbézolás mögött csak az élet számíthat valamire.

û Ami Vatel és Anne de Montausier love storyját illeti, nagyon fontos, ahogy egymásra néznek.
û Lehetetlen szavakban kifejezni ezt a szerelmi történetet. Ami köztük zajlik, az a lelkek flörtölése. XIV. Lajos udvarában a nõk sok erõszakos szituációnak voltak kitéve. Létezett egy hierarchia a szeretõk, kurtizánok, volt szeretõk, stb. között. Így jobban meg lehet érteni a nõket. A film olyan, mint a tükör, de kicsit különbözik tõle. A színésznõ külseje megmutatja a lelkét is. A tény, hogy többé már nem õ az elsõ, de tudjuk, vajon a király elsõ asszonya sajnálja-e a másodikat.

û Hogyan jellemezné Lauzunt, a Tim Roth által alakított figurát?
û Õ egy kis Macchiavelli. Másfajta hatalommal rendelkezik, sötét és lázadó. Vatel számára õ nem cinikus, hanem egy magányos vadkanà

û Rossellini is forgatott egy filmet XIV. Lajosrólà
û Igen, a XIV. Lajos felemelkedése volt az, amit a Szent Lajos szigeten, egy kis stúdióban szinkronizáltam. Ez volt az elsõ alkalom, hogy találkoztam Roberto Rossellinivel. Minél többet filmezek, annál jobban megértem az alkotásait: egyszerû történetek, amik leveszik az embert a lábárólà
 

äOlyan gondolatok vannak benne, melyeket a színészek szeretnének megosztani a világgal"
Uma Thurman-interjú
 

û Mi hatott önre leginkább a Vatel kapcsán?
û Nagyon tetszett a forgatókönyv. Tartalmas, tömör, poétikus és magában hordozza egy fantasztikusan jó film lehetõségét. Pont olyan, mint amilyet egy színész keres. Olyan szüzsékre vágyunk, amelyek valami újat mondanak, ezzel együtt dinamikusak és csodálatosak, egyszóval olyan gondolatok vannak benne, melyeket a színészek szeretnének megosztani a világgal.

û Hogyan jellemezné Anne de Montausier-t?
û Úgy vélem, õ nagyon bonyolult karakter. Igaz, mellékszereplõ, de az udvarhoz tartozik, s engedelmeskednie kell a szabályoknak. Megismerkedik Vatellel, s rájön, hogy másképpen is lehet közelíteni a dolgokhoz, sokkal individualistább világnézettel, mint amihez õ szokott.

û Színészként hogyan tudott alkalmazkodni a XVII. századhoz?
û A jelmezek eléggé korlátoznak, nehéz úgy lépkedni, ha több méter anyag hullámzik az ember lába körül, és kénytelen klasszikusan viselkedni. Nem a modern idõk unott csoszogásáról van szó, hanem sokkal formálisabb, fegyelmezettebb magatartásról. A kosztüm megkönnyíti ezt a viselkedést.

û Szórakoztató volt visszautazni az idõben?
û Igen, csodálatos volt. Fõleg egy ilyen filmben, ami olyan pontosan megjeleníti az adott kort. Roland Joffé részletesen visszaidézi ezt a századot, és szerintem a Vatel szórakoztató fikció XIV. Lajos udvarának három elképzelt napjáról. û Milyen volt Roland Joffé-val dolgozni?
û Roland roppant beszédes, bonyolult rendezõ. Hihetetlenül szorgalmas, keményen dolgozik, és tekintettel van másokra. Egyszerûen csodálatosà

û És Gérard Depardieu?
û Igazán öröm vele dolgozni. Õ volt az egyik fõ ok, amiért szerepet vállaltam a filmben. Az a lehetõség, hogy napjaink legnagyobb színészeinek egyikével dolgozhatok, csak egyszer-kétszer adódott az életemben. Amikor együtt szerepeltünk, az valóban mágikus tapasztalat volt számomra. Gérard kellemes partner és kiváló színész.

û Hogy érezte magát Franciaországban?
û Ez a harmadik filmem, amit itt forgatok, és szeretek itt lenni. A stáb is nagyszerû és velük dolgozni az egyik legjobb dolog a világon.
 

äHa tagja vagy ennek a rezsimnek, nagyon nehéz túlélni és egyben tisztességesnek maradni" 
Tim Roth-interjú

û Mi tetszett meg önnek ebben a produkcióban?
û Úgy gondoltam, nagyon édes történet. Szerintem Vatel és Anne de Montauzier kapcsolata egyfajta romantikát rejteget. Az is tetszett, hogy a filmben több szó esik a színfalak mögötti tevékenységrõl, mint a fõszereplõk tetteirõl.

û Az igazat megvallva Lauzun márki egy gyilkos!
û Igen, bizonyos módon õ egy intrikus fattyú. De ezzel együtt rendkívüli karakter û nagyon, nagyon ügyes, és ha valaki túlélõ óhajt lenni, annak leleményesnek kell mutatkoznia. De Lauzun 81 vagy 82 éves koráig élt, tíz évet töltött börtönben, de mindig készült rá, hogy visszatér az udvarba. Azt hiszem, kissé túlbecsülte magát. Tudja, ha megbízunk ilyesvalakiben, nagyon veszélyes helyzetbe kerülhetünk.

û Szeretett volna ebben a korban élni?
û Szerintem ezek az emberek elég ellenszenvesek. Úgy értem, ahogy mondom, nem találom õket rokonszenvesnekà egyiküket sem.

û Vatelt is beleértve?
û Ha tagja vagy ennek a rezsimnek, nagyon nehéz túlélni és egyben tisztességesnek maradni. Vatel ezzel együtt megpróbálkozik vele. û Ha kosztümös darabban szerepel, az némi korlátozást jelent, ugye?
û Amint belebújok a jelmezbe, hajlamos vagyok úgy viselkedni, mint azok, akiket a filmen lehet látni. Az igazi kihívás az, hogy el tudjam kerülni ezt a csapdát. A másik dolog a nyelvezet. A szüzsé egy bizonyos stílusban íródott, de ezt úgy kell alakítani, hogy fogyasztható legyen a mai közönség számára, tehát a magam módján modernizálni kellà ez is kihívás.

û Hogyan tudott együtt dolgozni Roland Jofféval?
-û Mindent beleadtunk, hogy segítsünk neki, hiszen õ a rendezõ, munkája a legbonyolultabb. Ez a film nagyrészt mechanikus lejtésû, s a színészek felelõsek azért, hogy a fogaskerekek egymásba illeszkedjenek. Ha megtaláljuk a módját, akkor már csak alakítani kell a figurát. Roland mindenhol ott volt, de igazán ügyelt arra, hogy ne tengjen túl. Ha mindent megszervezett, a háttérbe húzódott és hagyott minket játszani.

û Milyen emlékei vannak a franciaországi forgatásról?
û A koszt. (elneveti magát) Komoly ételek. Sohasem voltam még olyan országban, ahol ennyit esznek, de mégsincs problémájuk a túlsúllyal, mint Amerikában. Már a gondolat is elképesztõ, hogy az ember megérkezik a forgatásra, és az ebéd mindennap szinte szertartásosà Nagyon tetszett nekem az itteni forgatás.