| A Fox Searchlight Pictures
és az Industry Enterprises bemutatja Philip Kaufman filmjét Sade márki játékai(Quills)
Szereplõk:
Vágó:
Producer:
Executive producer:
Írta:
Rendezte:
Doug Wright forgatókönyvíró tollából:
A márki kívánsága azonban nem teljesült: bár jel nélküli sírba temették, az emberiség nem feledte el nevét és mûveit. Csaknem két évszázad elteltével tudósok és mûvészek kutakodnak Sade szellemi sírboltjában, hogy hiteles portrét fessenek róla. Neves követõi, rajongói és bírálói között voltak, akik úgy tekintettek rá û többek között Artaud, Nietzsche, Kraft Ebbing, Angela Carter és Camille Paglia û, mint mellõzött lángelmére, a Sátán kiérdemesült professzorára. Mások azt állították Justine címû írásáról, hogy vetekszik Jonathan Swift szatíráival. A szürrealisták egyenesen védõszentjüknek nevezték, mondván, hogy »a legszabadabb lélek, aki valaha élt a földön«. Megint mások û például Louis Bongie és Roger Shattuck û ember és Isten ellen elkövetetett gyalázatnak tartották személyének megidézését. Írásait sokan monotonnak, filozófiáját sekélyesnek, a mûvelt világra gyakorolt hatását pedig mérgezõnek bélyegzik. Szerintük az jelenti az egyetlen hozzájárulását a kultúrához, hogy nevébõl ered a »szadizmus« kifejezés. Roger Shattuck, aki egy ízben »parázna hittérítõnek« nevezi a márkit, állítja, hogy felforgató mûvei inspirálták századunk sorozatgyilkosait. Kinek az ítélete helytálló? Hitvány pornográf szerzõ, vagy méltatlanul bemocskolt lángész? Netán ez is, az is? Sade az egyik legszélsõségesebben megítélt szerzõ a XVIII. század irodalmában. Metszõ gúnnyal és humorral, visszataszító kegyetlenséggel megírt regényei, melyek félúton vannak a társadalmi szatíra és a pornográf irodalom között, az embert annyira lealjasítják, hogy már-már abszurdnak tekinthetõk. Prózája az egyik pillanatban ellenállhatatlanul mulatságos, a másikban undorító; csapong a maró társadalomkritika és az onanizáló fantáziák között, a züllöttség olyan elképesztõ bugyrait tárja fel, amivel kétségkívül a perverzitás új mérföldkövét állította fel az irodalomban. 1795-ös Filozófia a budoárban címû regényében egy idõsebb dámát erõszakkal fertõznek meg szifilisszel. A Justine-ban (1791) a férj rituálisan elvérezteti feleségét. A Juliette-ben (1797) Sade legszörnyûbb hõsnõje feketemisét celebrál a pápával, melynek során a Vatikán oltárán kibelez egy terhes lányt. A nekrofília, a csonkítás és a pederasztia végigkíséri Sade életmûvét. Mindezeket a szexuális tévelygéseket Nietzschét megszégyenítõ nihilisztikus filozófiai kirohanások szakítják meg: az Isten nélküli világot a Káosz uralja, a nyers erõ legyûri a morált, és egyedül az erõszak vezet örömhöz. Ha sorra elolvassuk Sade regényeit, óhatatlanul kirajzolódik elõttünk a szerzõ portréja, egy bukott arisztokrata alakja jelenik meg, aki átvészelte a francia forradalmat, és több mint harminc évet töltött börtönben az erõszakos nemi közösüléstõl a pornográfiáig terjedõ bûncselekmények miatt. Írásait képtelenség leválasztani a korról, melyben megszülettek: Sade a tizennyolcadik század végi Franciaország zárkáiban, celláiban és elmegyógyintézeteiben alkotott. Azért írt, hogy kitöltse haragját az õt elnyomó álszent hatalmon, hogy szabaduljon önnön tébolyától, és hogy érzéki kielégülést leljen a börtönben, a rabsága hosszúságával arányosan egyre elrugaszkodottabb képzelgésekben. Természeti katasztrófa erejével tör fel minden indulata, miközben a tollat forgatja. Stílusa az egyik pillanatban fenséges, a másikban infantilis, egyidejûleg groteszk és elragadó. Tekintettel prózája végletességére, Sade mûvei elkerülhetetlenül felvetik a mûvészet természetét firtató kérdéseket. Mi a mûvészet igazi feladata? A társadalom nézeteinek fenntartása, vagy épphogy azok megkérdõjelezése? A megnyugtatás vagy a felizgatás? A civilizáció intézményeinek támogatása vagy leleplezése? Megtermékenyíti vagy elfojtja a politikai elnyomás a provokatív mûvészetet? Mikor belefogtam a QUILLS megírásába, elsõsorban ezek a kérdések foglalkoztatattak, és nem az, hogy irodalmi formában összegezzem Sade márki életét. A valóságos életek ritkán mutatnak narratív és tematikus folytonosságot, és a lehetõ legritkábban préselhetõk két órába. Továbbá soha nem állítottam, hogy az általam megidézett de Sade lesz az »igazi«. Átadtam magam a »költõi szabadságnak«. Tudtam, ha valóban kifejezésre akarom juttatni de Sade szellemét, legalább annyit kell merítenem az írásaiból, mint az íróasztalomon mind magasabbra tornyosuló életrajzaiból; ugyanazzal a kajánsággal kell írnom, mint amilyet a márki érezhetett, amikor útjára indította a Szodoma százhúsz napja, avagy Justine-t. Tényeket rendeztem át, összegyúrtam bizonyos jellemeket, másokat meg kitaláltam. A film több fontos pillanata a képzelet szüleménye. Nem annyira a regényeibõl plagizáltam, inkább a stílusában megformált mondatokat adtam a néhai márki szájába. Remélem, a film túlmutat a középpontjában álló hírhedt figurán, és megszólítja a XXI. századi közönséget. Arra törekedtem, hogy kirángassam Sade-ot a történelem dohos lapjai közül, és korunk égetõ kérdéseit fogalmazzam meg. Fohászkodom, hogy ne vegye zokon tolakodásomat, különösen az utolsó kívánsága fényében. Nagyon nem szeretném, ha az ellenségének tekinteneà" MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG äAz igazi öröm az érzékekben pihen, nincs oly erkölcs, mely ugyanazt felszínre hozhatná." Sade márki A QUILLS forgatókönyvírójának szavai után lássuk azokat az életrajzi adatokat, amelyek fönnmaradtak a márkiról. A film megeleveníti de Sade lázadó szellemét, amely felkelt a szabadság mindennemû korlátozása ellen û de természetesen nem képes bemutatni életének valamennyi eseményét. Donatien-Alphonse-Francoise de Sade 1740. június 2-án született Párizsban. Franciaország legviharosabb történelmi korszakát élte: egy új világ volt születõben û kínok között. Sade nevébõl származik a szadizmus fogalma. A márki azonban nem csupán szexuális kísérletezõ volt, ahogy azt sokan képzelik. Író volt, akit nézetei miatt egész életében üldöztek, aki közel 30 évet töltött börtönben, akinek vétke az volt, hogy írásaiban û a Justine-ben, a Juliette-ben , a Szodoma százhúsz napjában, A pap és a haldokló beszélgetésében és a Filozófia a budoárban címû könyvében û a vágy és az érzékiség sötét oldalát mutatta meg. 1772-ben halálra ítélték szexuális bûntény miatt, azonban megszökött fogságából. Késõbb aktívan közremûködött a forradalomban, de csodával határos módon valahogy mindig megúszta a guillotine-t. A forradalmat követõ idõszakban ismét õrizetbe vették erotikus mûveinek publikálásáért. Napóleon számûzte, és élete hátralevõ részét Charentonban, egy elmegyógyintézet fogságában töltötte. Habár életét mítoszok, legendák övezik, legfõbb örökségül végleteket ostromló szellemét hagyta az utókorra. Ahogy Neil Schaeffer, Sade egyik életrajzírója írta: äSade jól odasózott az irodalom fenekéreà az elképzelhetõ és megfesthetõ pokol legmélyebb bugyrait célozta meg írásaival. Jó, ha ismerjük az ellenséget: az emberi természet legpiszkosabb oldalát." A QUILLS Sade márki utolsó napjait kicsit átszínezi, de a történet számos eleme a valóságon alapszik: - Sade a francia forradalom utolsó szakaszát a Bastille-ban töltötte, cellájának ablakából egyenesen a kivégzõhelyre látott. Szemtanúja volt több száz ember guillotine általi halálának, többek között végignézte Maria Antoinette lefejezését. Egy barátjának a következõket írta: äA fogság és a körülmény, hogy a guillotine közvetlenül az ablakom alatt áll, ezerszer többet rombol rajtam, mint a Bastille többi lakóján valaha is." - Sade felesége, született Renee Pelagie vagyonos és mélyen vallásos asszony volt, mindazonáltal buzgón támogatta férjét irodalmi tevékenységében, és élete nagy részét azzal töltötte, hogy szabadságot eszközöljön ki számára. Egy levelében azt írta Sade-nak: äMennél mélyebb a szeretetem és a szerelmem, annál lehetetlenebb a létezésem." 1810-ben bekövetkezett haláláig anyagilag és erkölcsileg is támogatta a charetoni számûzetésében élõ Sade márkit. - Hatvanegy éves korában Bonaparte hírhedt rendõrsége elfogta a márkit, és arra kényszerítette, hogy vonja vissza megjelenésre váró regényét, a Juliette-et. A márki nem engedett az erõszaknak, így életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. - A Charenton elmegyógyintézet egykori kolostorépületét Francois Simonet De Coulmier atya alakíttatta át egyfajta mentális rehabilitációs intézménnyé. Az intézményt szigorúan õrizték, de falai között igyekeztek emberséges körülményeket biztosítani a rabok számára. Törekvésük egyedülálló volt a korban, s noha ma már vitathatók a módszerek, melyekkel äpácienseik" pszichológiai állapotán igyekeztek javítani, szándékaik tisztaságához nem férhet kétség. - A filmben Joaquin Phoenix alakítja Coulmier abbét, aki a valóságban 120 cm magas volt és púpos. De Sade-dal hamar összebarátkoztak, és az abbé mindent megtett, hogy megértse a márki titkát, és enyhítsen magányán. Saját színházat hozott létre az intézetben, ahol a mai pszichodráma-csoportokhoz hasonlóan a szereplõk saját életüket modellezték különbözõ színdarabok eljátszásával. - Sade márki egy kétszobás lakosztályban töltötte utolsó éveit, és äcellájában" saját, több mint 250 kötetbõl álló kis könyvtárat tarthatott. Természetesen mindezekért a privilégiumokért a családjának jókora összeggel kellett ätámogatnia" az intézetet. - 1806-ban egy bizonyos Antoine Royer-Collard nevû konzervatív szellemû, moralista orvos érkezett az intézetbe. Látván, hogy Sade márki újabb kéziratokon dolgozik és eszmecseréket folytat a többi lakóval, mélységesen felháborodott, és értesítette a rendõrséget. A napóleoni rend erõi hamarosan felforgatták az épületet, majd äaljas és hallatlan obszcenitásuk" miatt elkobozták az äistenkáromló" Sade mûveit. A márkinak el kellett hagynia fényûzõnek mondható szállását. Új cellájának falai pucérak voltak, és belügyminisztériumi rendelet tiltotta, hogy tollat, tintát, vagy bármilyen írásra alkalmas eszközt tartson magánál. A börtönparancsnok egyik Napóleonnak szóló jelentésében a következõket írta: äSade akár beszél, akár ír, a bûnre ösztökéli hallgatóságát vagy olvasóità ennélfogva ölnyi vastag falak mögött kell tartanunk, elzárva mindenfajta kommunikáció lehetõségétõl." Coulmier abbé közbenjárására azonban egykettõre felfüggesztették a szigorításokat. - Sade 1810-ben, halála elõtt tíz évvel beleszeretett egy Madeleine Leclerc nevezetû 17 esztendõs mosónõbe, aki rendszeresen látogatta az elmegyógyintézetben. Cellája ajtajának rácsai mögül írni és olvasni tanította a lányt. Egy héttel halála elõtt a márki a következõket jegyezte naplójába: äMadeleine ma két órát töltött velem, és nagyon boldoggá tett a jelenlétével." - De Sade légzési elégtelenségben halt meg 1814. december 3-án, charentoni cellájában. Végrendeletében megfogalmazott határozott kérése ellenére Chareton temetõjének földjébe fektették. - Franciaországban Sade márki regényeinek kiadását 1960 óta engedélyezik. FELTÁMASZTANI EGY SZÖRNYETEGETà Philip Kaufman rendezõ tollából: äKülönös megrendülést éreztem, mikor elolvastam Doug Wright forgatókönyvének elsõ vázlatát. Agyamban sokáig visszhangoztak a kuncogások, sikolyok, kacajok és korbácsütések. Doug szavaival, egyszerre éreztem »szégyent és valamiféle különös emelkedettséget«. De vajon van-e értelme vászonra vinni ezt a drámát? Mondhat-e valamit is a mai kor emberének? Egyáltalán, miért kellene feltámasztani Sade márkit? Eszembe jutott öreg barátom, Nelson Algren, Az aranykezû ember (Man With the Golden Arm) szerzõjének egyik gyakran hangoztatott gondolata: »Valahányszor kirekesztesz a világból egy embert, az illetõ létre fogja hozni a saját világát.« Algren barátja, Simone de Beauvoir így ír Égessük el Sade-ot? címû mûvében: »Sade eljutott az önzés és a nyomorúság legmélységesebb fenekére, és körömszakadtáig ragaszkodott a maga igazságához. Tanúságának legfõbb értéke abban rejlik, hogy zavarba hoz bennünket, arra kényszerít, hogy vizsgáljuk át ismét a különféle formákban újra és újra felbukkanó alapvetõ problémát: ember és ember közötti igazi kapcsolatot.« Octacio Paz, Nobel-díjas költõ és esszéíró pedig a következõ megállapítást teszi An Erotic Beyond Sade címû írásában: »Élete nem kevésbé rendkívüli, mint munkái. Hosszú börtönbüntetéssel lakolt meg eszméiért, független és megvesztegethetetlen volt szellemi térenà bõkezû, még az ellenségeivel és az üldözõivel is. A szadizmus filozófusa nem vérengzõ gyilkos, hanem áldozat û a kegyetlenség teoretikusa melegszívû ember volt.« Sade megítélése rengeteg vitát kavart és kavar ma is, a vélemények erõsen megoszlanak. Egy bizonyos: rejtélyes jelenség volt, megítélésével óvatosan kell bánni. Ezt Luis Buñuel nagyszerûen kifejezte Utolsó leheletem címû könyvében: »Nagyon nagy hatással volt rám. Az aranykor bemutatásakor, mivel ebben a filmemben a Sade-idézetek szinte kiszúrják a nézõ szemét, Maurice Heine cikket írt ellenem, melyben azt állította, hogy az Isteni Márki ugyancsak elégedetlen lenne. Õ valóban az összes vallást támadta, nem úgy, mint én, aki csak a kereszténységre szorítkoztam. Azt válaszoltam, hogy nem az volt a célom, hogy egy halott szerzõ gondolatai elõtt tisztelegjek, hanem hogy filmet rendezzek.« (ford. Xantus Judit, Budapest, 1989, Európa Könyvkiadó) Igen, kedves Mester, igen, deà hogyan lehet összehozni egy ilyen filmet? Hogyan mozogjon a kamera, hogy minden pillanatban valami újat mutasson? Hiszen úgy kell a dolgoknak szemünk elé tárulnia, ahogy a kukkolók és a pletykafészkek kémlelik egymást repedéseken, hasadékokon és kémlelõnyíláson keresztül. Milyen nézõpontok tehetik mulatságossá az egyik pillanatot, és rettenetessé a másikat? Milyen színû díszletekre és jelmezekre lenne szükség, és hogyan fényképezzük ezeket, hogy híven idézzék a távoli múltat; hogyan teremtsük meg és tartsuk életben a törékeny szépséget az õrültekháza komor falai között? Hogyan fejezzük ki a márki belsõ küzdelmeit, elfojtásait és kitöréseit, melyek felbolygatták a charentoni tébolydát? Hogyan készíthetnénk olyan filmet, amelyik, akárcsak maga a márki, úgy gúnyolja ki ízlésesen a képmutatókat, hogy közben a legízléstelenebb középkori borzalmaktól és végletektõl sem riad vissza? És akkor még nem is esett szó arról, hol találunk olyan színészeket, akik otthonosan mozognak az adott kor közegében, hitelesen szólaltatják meg a sade-i és a wrighti nyelvezetet, egyszerre képesek ártatlannak és bûnösnek, ugyanakkor romlottnak vagy megrontónak mutatkozni. Olyan színészeket, akik fizikailag és érzelmileg egyaránt készek lemezteleníteni magukat. Most, hogy a forgatás végére értünk, elmondhatom: soha jobb hangulatban nem készítettem filmet. Munkatársaim fáradhatatlannak bizonyultak, és káprázatos humorérzékrõl tettek tanúbizonyságot. Érzelmileg és fizikailag felajzottan vágtunk neki minden egyes felvételnek; bizonyára a márki is roppantul értékelte volna buzgalmunkat. Bízunk benne, hogy a vásznon is átsüt ez a lelkesültség. Elnézést kell kérnünk azoktól, akik azt várnák a filmtõl, hogy dühöngõ fenevadként ábrázolva bosszút álljunk a márkin, azoktól, akik szexuális kíváncsiságuk kielégítését várnák, vagy azoktól, akiknek jelentõs tapasztalatuk van a szadizmus terén, mert nekik csalódást okozhat e film. Megkövetem továbbá azokat, akiknek vallásos nézeteit netalán sérti a film hangvétele. Bocsássák meg istenkáromlásunkat. Nem az a cél vezérelt minket, hogy egy halott szerzõ gondolatai elõtt tisztelegjünk, hanem hogy filmet készítsünk." TALÁLKOZÁS A MÁRKIVAL: A QUILLS KELETKEZÉSE A ti feladatotok, emberek, hogy eldöntsétek, mi jó és mi gonosz? (Sade márki) Idõrõl idõre mindig elõáll valaki, aki megkérdõjelezi a társadalom alapvetõ normáit, és aki a moralitás legvégsõ határait feszegeti. A történelem során mindig is veszedelmesnek tartották az ilyen lázadókat. A XVIII. század végén, a véres francia forradalmat követõ években ilyen veszélyes felforgatónak számított Sade márki, aki lám, még a XXI. században is képes sokkolni bennünket û és akinek hagyatéka mindmáig vitákat gerjeszt arról, mi is a teendõ azokkal, akik a legsötétebb tabuk mélyére hatolnak. A QUILLS Sade márki utolsó napjait jeleníti meg ebben a vitában; a bujaság és a szerelem közötti küzdelmet, a cenzúra brutalitása és a szólásszabadság kiszámíthatatlan következményei között feszülõ ellentétet. Az Oscar-díjas Geoffrey Rush-t, az Oscarra jelölt Kate Winsletet, a rendkívül tehetséges Joaquin Phoenixet és az Oscar-díjas Michael Caine-t felvonultató QUILLS olyan érzéki és sötét cselekménnyé formája Sade történetét, hogy azt érezzük, a filmet akár õ maga is írhatta volna. Doug Wright szellemes színdarabja és az abból készült filmadaptáció lényegében az õrültség és a szerelem megindító meséjévé alakítja Sade istenkáromló és morális gátakat nem ismerõ romlottságát, erotikáját és alkotói diadalát. Ezt a provokatív, részben megbotránkoztató, részben merészen szárnyaló szemléletmódot kívánta Philip Kaufman rendezõ megörökíteni a vásznon. Kaufmant, aki mindig is elõszeretettel fordult ihletért az irodalomhoz û gondoljunk csak Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyûsége és Tom Wolfe Az Igazak címû mûvének adaptációira, vagy Henry Miller és Anaïs Nin (Henry és June) történetére û, régóta foglalkoztatta Sade márki. äMindig is elbûvölt a botrányirodalom û mondja a rendezõ û, mert kitágítja az emberrõl alkotott fogalmainkat. Sade mindenkinél érzékletesebben mutatja be, milyen szélsõséges viselkedést válthat ki a képmutatás azokból, akik moralistának vallják magukat. Ez egy provokatív film û ismeri el a rendezõ û, de csakis ez illik a márkihoz." A történet mélységei ellenére Kaufman az elsõ pillanattól elhatározta, hogy a mulattatásra helyezi a hangsúlyt. Mint Geoffrey Rush mondja: äA történetben az a nagyszerû, hogy készületlenül éri a nézõtà Philip Kaufman szívderítõ módon ábrázolja ezt az egész tabu-kérdést. Felmerült bennem a gyanú, hogy szándékosan ugratja a közönséget." Doug Wright elõször egy ajándékként kapott életrajzi könyvben találkozott Sade márkival; ez az ajándék aztán egy évtizedre elbûvölte és alkotó szellemi utakra vezérelte. äAnnyira megigézett a márki életének õrült drámája, hogy mohón habzsolni kezdtem irományait û meséli Wright. û Ezek életem legfelkavaróbb olvasmányélményei. Azt hisszük, korunk sokkoló médiumai hozzászoktattak minket a szexhez és az erõszakhoz; ezek az írások azonban megrázzák az érzékeket, a magasba emelnek, ugyanakkor mélységesen elborzasztanak." Miután beleásta magát a márki életébe, Wright felfedezte Dr. Royer-Collard történetét, azét az orvosét, akinek Napóleon megbízásából äerkölcstelen tolla" miatt kezelnie kellett a márkit. äAmikor beleütköztem ebbe a részletbe, rögtön eszembe jutott, milyen érdekes történetet lehetne építeni rá. Ez a momentum jelentette a darab kiindulópontját û mondja Wright, s hozzáteszi, hogy legalább annyit merített Sade márki írásaiból, mint az életébõl. ûMelodrámával, iszonnyal és humorral telített történetet akartam írni. Nem annyira a márki életét, inkább a szellemét kívántam megjeleníteni, ugyanakkor fel akartam vonultatni a cenzúra mellett és ellen szóló érveket, be akartam mutatni az extremisták és a moralisták, illetve a gyakran közöttük õrlõdõ humanisták örökös harcát." A színdarabot lelkesen fogadta a kritika, és Wright egy Obie-díjat is besöpört. Julia Chasman és Nick Wechsler független producerek is felfigyeltek rá. äNagyon felajzott minket a darab û emlékszik Julia Chasman û, mert olyasvalakirõl szólt, aki sokféle szempontból megbotránkoztató és visszataszító, életmûvének azonban a mai napig nagy a visszhangja. Lehetõséget láttunk benne, hogy mondjunk valamit a mûvészet szabadságáról. Azt hiszem, a gondolat eredendõen szabad; akármennyire be akarják börtönözni, nem lehet megfékezni." Chasman és Wechsler legnagyobb örömére Philip Kaufman érdeklõdött a QUILLS iránt. äTudtuk, hogy ez a merész és komplex anyag a lehetõ legmagasabb intellektusú rendezõt igényli" û mondja Wechsler. äPhil, mintha a lelkembe látott volna û mondja Wright û, segítségével sikerült a szöveget vizuális rapszódiává alakítanom. Eleinte attól tartottam, hogy kompromisszumokat kell majd kötnöm a történet rovására, de épp ellenkezõleg történt, a darab lényegében nem szenvedett csorbát. Phil teljességgel bevont a film készítésébe, ami igazán ritka és különleges élmény egy forgatókönyvíró számára." äDoug és Phil együttmûködése hihetetlenül nagyot lendített a filmen û teszi hozzá Peter Kaufman producer. û Mindannyiunkat inspiráltak Doug verbális mutatványai, nyelvi zsonglõrködése, és az a képessége, hogy mindig rátapint a dolgok lényegére." A történelmi beszámolók szerint az igazi Sade márki meghökkentõen összetett és ellentmondásos személyiség volt: egyszer briliáns és istenkáromló, máskor szeretõ és érzéki, megint máskor gonosz és õrjöngõ egoista. Ennek a páratlan jellemnek az alakítására Philip Kaufman olyan színészt keresett, aki egyszerre képes megfélemlíteni, megdöbbenteni és megindítani a közönséget. Sade márkiját végül Geoffrey Rushban találta meg, aki a Ragyogj! címû filmben David Helfglott zongorista megformálásáért nyerte el az Oscar-díjat. Ez a figura pontosan az ellentéte volt Sade márkinak. Kaufmanhoz hasonlóan Rush-t is az ragadta meg a forgatókönyvben, ahogy az a morális választóvonalakhoz közelít. Az a lehetõség is lelkesítette, hogy ilyen lenyûgözõ és a megszokottól ilyen élesen különbözõ személyiséget formálhat meg: äSzínészként szeretni kell ezt a szélsõségesen hiú, arrogáns, lázadó, magányos és kétségbeesett figurát û jegyzi meg a színész. û Vágott az esze és forrt benne az érzékiség. Tele volt haraggal, sértõdöttséggel, és indulatai csípõs humorában nyilvánultak meg. De Sade-ot továbbra is homály lengi körül, úgy látom, az emberek hajlamosak újra és újra felfedezni, mert azok közé tartozott, akik elmennek odáig, ahová senki más nem kívánkozik." A szerepre készülve Rush áttanulmányozta a márki életét, és kutatta szokatlan vonzalmai forrását: äAz a benyomásom, hogy a márkinak uralkodnia kellett a környezetén, és minden eszköz, legyen az szellemi fölény, megfélemlítés vagy szexuális meggyalázás, ezt a célt szolgálta" û magyarázza Rush. Bár Rush jeleneteinek többsége egy elmegyógyintézet zárkájában játszódik, a színész megtalálta a módját, hogyan mutassa meg a Sade márki elméjében és lelkében tomboló színes, eseménydús és erotikus világot. äGeoffrey emberivé teszi a luciferi szellemet, bepillantást nyújt egy olyan ember lelkébe, akit egyébként pusztán gonosznak képzelhetnénk û mondja Julia Chasman. û Megértette a márki narcisztikus személyiségét, és valósággal lubickolt az eszméiért bebörtönzött ember szerepében." Rush legmeghittebb jelenetei közé tartozik az, amelyben zárkájába csábítja Madeleine-t, a Kate Winslet által alakított szûz mosólányt. äMadeleine-ben az a csodálatos, hogy míg a márki ellenállhatatlan fickónak képzeli magát, õ egyszerûen lerázza magáról. Átlát rajta û fejtegeti Philip Kaufman. û Kate Winslet döbbenetes hitelességgel kelti életre ezt a lányt. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy itt volt nekünk Kate, mint a film morális középpontja, mert vele teljes mértékben azonosulhat a nézõ." Winslet számára Madeleine jelenti a történet igazi tragédiáját: äMadeleine egyszerû lány, aki úgy nõtt fel, hogy megtanulta, mi a különbség a jó és a rossz között û mondja a színésznõ û, és de Sade nem tudja összezavarni harmóniáját. Csodálja és tiszteli a márkit, mint végtelenül intelligens férfit, de egyáltalán nem szerelmes belé. Az abbét szereti, miatta marad az elmegyógyintézetben." Winslet heteket töltött a forradalom utáni Franciaország munkásosztálybeli nõinek életével foglalkozó szövegek olvasásával, hogy minél többet megtudjon az általa megformálandó szereplõ lehetséges viszontagságairól. äSzeretem az ilyen jellegû kutatást û vallja Winslet. û Lenyûgözõ volt elképzelni, milyen lehetett volna Madeleine élete, hogyan beszélhetett, és mirõl álmodozhatott volna." Madeleine szerelmes álmai egy csapásra zátonyra futnak, amikor Charentonba érkezik Dr. Royer-Collard. Õ az egyetlen olyan orvos, akirõl feltételezik, hogy képes megváltoztatni Sade márkit û bár gyógymódja rosszabb, mint maga a betegség. Royer-Collard-t Michael Caine játssza, aki az Árvák hercegében egy sokkal jóságosabb doktor alakításáért nyerte el az Oscar-díjat. äRoyer-Collard õszintén hiszi, hogy nagyszerû dolgot mûvel, ha megszabadítja a társadalmat Sade írásaitólà û mondja Philip Kaufman. û Csakhogy õ maga képmutató, hazug ember. Royer-Collard igazán Sade kedvére való: azt hiszem, a márki örömét lelné a legteljesebb képmutatásnak ebben a megjelenítésében." äSzeretek sötét jellemeket játszani, de nem szeretem, ha azok egysíkúak, ezért igyekszem árnyalni a figurák jellemét û mondja Caine. û Amikor gazemberek bõrébe kell bújnom, mindig arra gondolok, hogy önmagát senki nem tekinti elvetemültnek. Minden gazfickó rendes embernek tartja magát. û Dr. Royer-Collard esetében azonban csaknem csõdöt mondott ez a módszer. û A nagyszerû forgatókönyv, a remek rendezõ, a parádés szereposztás egyaránt vonzott a produkcióhoz. De amikor ismerkedni kezdtem a szerepemmel, arra gondoltam, hogy ez az ember annyira gonosz, hogy nem lehet mit kezdeni vele. Aztán megint elolvastam a forgatókönyvet, és lassan ráéreztem a dolog ízére." Hasonlóképpen vegyes érzelmekkel látott munkához Joaquin Phoenix is, aki a Charenton elmegyógyintézetben szolgálatot teljesítõ Coulmier abbét alakítja. Az abbé felvilágosult szellemû fiatal pap, aki hevesen ellenzi Royer-Collard módszereit, mígnem maga is ezek áldozatául esik. Bár Coulmier abbé a valóságban púpos törpe volt, Doug Wright karizmatikus, önmagát Istennek szentelt férfiúnak ábrázolja, aki a márkival és a szép mosónõvel szövõdött barátsága révén élesen szembekerül önnön szexualitásával és elveivel. Elõször Kate Winslet ajánlotta Philip Kaufmannak Joaquin Phoenix-et: äSzerintem õ ma az egyik legjobb színész." Ezt aztán Ridley Scott is megerõsítette, aki a nagy sikert aratott Gladiátorban már dolgozott Phoenixszel. Phoenixet azonnal megragadta a történet: äA forgatókönyvet olvasva az járt az eszemben, hogy máig ugyanezeket a vitákat folytatjuk a szexualitásról, a vallásról és a szabadságról. Különösen az abbé Sade márkival folytatott szellemi tánca fogott meg. Két teljesen eltérõ világból indulnak, és két teljesen eltérõ világba érkeznek. De közben rendkívüli barátságba keverednek. Coulmier a kalapács és az üllõ közé kerül, miközben igyekszik megküzdeni Dr. Royer-Collard-ral és a maga erkölcsi nézeteivel." Phoenixnek nem kevésbé tetszett az abbé tilalmas vonzódása az angyali Madeleine-hez. äAz abbé Madeleine-nel való kapcsolata jelenti a kulcsot a márkival való kapcsolatához. Bizonyos értelemben megpróbálok lelket elõcsalogatni a márkiból, õ pedig megpróbálja kicsikarni belõlem a férfit. Ez kapcsolatunk lényege." Phoenix nagyon érdekesnek tartotta egy szûzies, ám szexuálisan vonzó pap eljátszását: ehhez Montgomery Clift alakítása szolgáltatta számára a mintát Alfred Hitchcock Meggyónomjából. äFarmerban érkeztem a forgatásra, de amikor felvettem a jelmezt, járkáltam a díszletek között, és láttam az égõ gyertyákat, visszarepültem az idõben. Charenton egyszerre valóságossá vált, és az abbé életre kelt." A népes szereplõgárdában neves brit színészek és színésznõk alakítják a Sade márki életében felbukkanó francia arisztokratákat, az elmegyógyintézet alkalmazottait és bentlakóit. Az utóbbiak közül külön is megemlítendõ George Yiasoumi, Dauphin, a gyújtogató szerepében; Danny Babington a képzeletbeli nõk loknijait fésülgetõ Pitou szerepében; Michael Jenn, mint a magát madárnak képzelõ Cleante; és Stephen Marcus, vagyis Bouchon, a hajdani hóhér, aki tébollyal fizet múltjáért. A kisebb szerepek közül nem egyet valóságosan fogyatékos színészek játszanak. äÉrdekes, szenvedélyes emberekként kívántam bemutatni az elmegyógyintézet ápoltjait û mondja Kaufman û, hiszen õk alkották a márki színtársulatátà Meggyõzõdésem, hogy még a borzalom ezen folyosóin is mindig jelen volt egyfajta emberi szépség." Miután összeállt a stáb, Philip Kaufman az együttmûködés olyan szellemében folytatta a munkát, amely az egész produkciót áthatotta. A rendezõ ragaszkodott a több héten keresztül tartó próbákhoz, melynek során minden eszközzel arra buzdította a színészeket, hogy álljanak elõ egyéni ötletekkel és javaslatokkal. Doug Wright szintén végigülte a próbákat, tollal a kezében, hogy azonnal rögzítse a spontán sziporkákat. Hogy életre hívja a márki vízióit és a XVIII. század atmoszféráját, Kaufman meghívta filmjébe A szerelmes Shakespeare-ért Oscar-díjjal kitüntetett Martin Childs látványtervezõt és Jacqueline West jelmeztervezõt, akiknek oroszlánrésze volt a film létrejöttében. A forgatás lezárultával Peter Boyle vágó joggal állapíthatta meg: äNincs nehezebb a nagyszerû elõadások megvágásánál: amikor az ember rájön, hogy minden színész teljes figyelmet érdemel. Ebbõl a szempontból a QUILLS bizonyult életem legkeservesebb és legélvezetesebb feladatának." A SZEREPLÕK GEOFFREY RUSH (Sade márki) napjaink egyik legkiválóbb színésze. Színházi és filmes produkciókban egyaránt szerepel. A Szerelmes Shakespeare-ben (Shakespeare in Love) Henslow szerepét játszotta, amiért a legjobb mellékszereplõ kategóriában Oscar-díjat kapott, továbbá Arany Glóbuszra és BAFTÁ-ra jelölték. BAFTÁ-val jutalmazták az Elizabeth-ben nyújtott alakításáért. 1995-ben Oscar-díjat kapott a legjobb színész kategóriában a Ragyogj! (Shine) címû filmben játszott szerepéért, amiért még számos díjat átvehetett, többek között az Arany Glóbuszt és a New York-i, valamint a Chicagói Filmkritikusok díjait. Az elmúlt húsz év alatt Rush több mint 70 színházi produkcióban lépett fel. Színházi pályafutása alatt rendezõként is számos darabban mûködött közre, és szerzett világszerte hírnevet. További filmjei: Nyomorultak (Les Miserables), Egy csipet lélek (A Little Bit of Soul), äChildren of Revolution", Ház a Kísértet-hegyen (House on Hounted Hill). Rush felesége, Jane Menelaus a QUILLS-ben Sade néhai feleségét, Renee Pelagie-t játssza. KATE WINSLET (Madeleine) elsõ nemzetközi sikerét Peter Jackson Men-nyei te-remtmények (Heavenly Creatures) címû alkotásáért kapta, amelyben egy tizenéves lányt alakított. Winslet számára az áttörést Ang Lee Értelem és érzelem (Sense and Sensibility) címû filmje hozta meg, melyben Emma Thompson és Hugh Grant oldalán játszott, Marianne szerepében. Alakításáért a leg-jobb melléksze-replõnek járó BAFTA-díjjal jutal-mazták, majd 1996-ban Oscar-díjra je-lölték. További szerepei: äJude", Hamlet, äHideous Kinky", Titanic, Szentek és álszentek (Holy Smoke). JOAQUIN PHOENIX (Coulmier abbé) Puerto Ricóban született, és már kisgyermekként színészi pályára lépett. Gyermekkorát Oregonban, Mexikóban, Közép-Amerikában és Floridában töltötte. Tízévesen kapta elsõ filmszerepét a äSpace Camp" címû produkcióban. A következõ évben a äRusskies" fõszerepét játszotta nõvére, Summer partnereként. Néhány éves szünet után, 1995-ben tûnt fel újra a vásznon a MajdÆ megdöglik érte (To Die For) címû Columbia Pictures-produkcióban, melynek fõszerepét Nicole Kidman játszotta. További munkái: Halálkanyar û U-Turn, äReturn to Paradise", äClay Pigeons", äThe Yards", 8 MM. MICHAEL CAINE (Dr. Royer-Collard) elsõ Oscar-díját Woody Allen Hanna és nõvérei (Hanna and Her Sisters) címû filmjében nyújtott alakításáért, a másodikat pedig az Árvák hercegéért (Cider House of Rules) kapta. Caine 1964-ben, a äZulu" címû nagyjátékfilmben tûnt fel. Azóta a következõ filmekben szerepelt: Az Ipcress-ügyirat (The Ipcress File), äFuneral in Berlin", äBillion Dollar Brain", äSleuth", Aki király akart lenni (The Man Who Would Be King), A híd túl messze van (A Bridge Too Far), Gyilkossághoz öltözve (Dressed to Kill), äEducating Rita", Mona Lisa, äDirty Rotten Scoundrels", Függönyt fel! (Noises Off), äThe Muppet Christmas Carol", äBlood and Wine" és a Little Voice. BILLIE WHITELAW (Madame Leclerc) Nagy-Britannia egyik legkedveltebb színésznõje még gyermekkorában lépett a színészi pályára. Legjobb színésznõ kategóriában nyert díjat a äCharlie Bubbles", az Ómen (The Omen) és a äThe Dressmaker" címû filmekben nyújtott alakításáért. További szerepei: äNo Love for Jonnie", äStart the Revolution Without Me", äLeo the Last", äHell is a City", äEagle in a Cage", Frenzy, Éjjeliõr a hullaházban (Nightwatch), äThe Water Babies", äNo Job for a Woman", äShadey", äDark Chrystal", Jane Eyre, äLorna Doone", äMurder of Quality". Filmes produkcióinál talán még jelentõsebbek a londoni, New York-i és ausztráliai színpadokon nyújtott alakításai. AZ ALKOTÓK PHILIP KAUFMAN (rendezõ) többszörösen Oscar-díjra jelölt rendezõ és forgatókönyvíró. Rengeteg munkája között szerepel a Tom Wolfe írása alapján készült Az Igazak (The Right Stuff), amely az elsõ amerikai ûrhajósokról szól; A lét elviselhetetlen könnyûsége (The Unbearable Lightness of Being), Milan Kundera regényének filmváltozata, amely egy, a Prágai Tavasz idején játszódó szerelmi történet; a Henry Miller és Anais Nin kapcsolatát feldolgozó Henry és June, vagy a äRising Sun" címû detektívtörténet. További rendezõi munkái: äThe Great Northfield Minnesota Raid", äThe White Dawn", äThe Wanderers" és az A testrablók támadása (Invasion of the Body Snatchers). Rendezõi munkáiért Oscar- és BAFTA-díjra is jelölték, díjat kapott a Sundance Filmfesztiválon. Forgatókönyvírói pályája hasonlóképpen jelentékeny, elsõ munkájával, a äGoldstein" címû komédiával rögtön díjat nyert a Cannes-i Filmfesztiválon. További forgatókönyvíróként jegyzett munkái: Az elveszett frigyláda fosztogatói (Raiders of the Lost Ark), A törvényenkívüli Josey Wales (The Outlaw Josey Wales), äRising Sun". DOUG WRIGHT (forgatókönyv-író) a QUILLS alapjául szolgáló azonos címû drámával Obie-díjat nyert. A filmszakmában ezzel a munkával debütál. A színház világában korábban már rengeteg elismerést kapott színdarabjaiért. JULIA CHASMAN (producer) Nick Wechsler producer mellett az Industry Entertrainment produkciós vezetõje. Korábbi producerként jegyzett munkái: äArthur", äShag", Martin Scorsese Veszett kutya és Glória (Mad Dog and Glory) címû filmje, a äClockers", äThe Perez Family", äAntitrust", äPolish Wedding" és a äThe Invisible Circus". PETER KAUFMAN (producer) Philip Kaufman rendezõ fia. Legfontosabb munkája a äChina: The Wild East" címû film volt, amelynek õ írt, rendezett és producerként is jegyzett. Édesapja több alkotásában dolgozott: Az Igazak (The Right Stuff), A lét elviselhetetlen könnyûsége (The Unbearable Lightness of Being), Henry és June, äRising Sun". Ifjabb Kaufman a University of California Ázsia Tanszékén végzett, és kiválóan beszél kínaiul. ROGIER STOFFERS (operatõr) a holland származású szakember az Egyesült Államokban äKarakter" címû munkájával vált ismertté, amelyért a legjobb idegen nyelvû filmért járó Oscar-díjjal tüntették ki. 1997-ben. Hazájában az elmúlt évtizedben számos egyéb nagyjátékfilmet és sorozatot készített. PETER BOYLE (vágó) fontosabb munkái: Vízkereszt (Twelfth Night: Or What You Will), Sommersby, Irány a Vadnyugat (Into the West), Hangolódj a holnapra (Tune in Tomorrow), äQueen of Hearts", Kísértõ fenevad (The Beast), Ima egy haldoklóért (A Prayer For the Dying), äClockwise", äWhoops Apocalypse", äMoron from Outer Space", äFanny Hill", Pengeélen (The Razor's Edge), äGole!", äMcViar", Waterworld, Rapa Nui, Robin Hood û A tolvajok fejedelme, A jövõ hírnöke (The Postman).
|
äHalálos
ágyán Sade márki azt kérte, egy rengetegben
szórják szét a hamvait, hogy »a maradványaim
is eltûnjenek a föld színérõl, s az emlékem
is örökre megsemmisüljön«.
